Városi Diákfórum

Városvezetőkkel tárgyalt a VDF új vezetősége

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2021.11.30. 18:53

Dr. Dézsi Csaba András, polgármester és Radnóti Ákos, alpolgármester a Városházán fogadta a Városi Diákfórum új elnökségének tagjait, akik az utóbbi hónapok történéseiről és a jövőben tervekről beszélgettek a város vezetőkkel. A fiatalokat Herold Emese, ifjúsági referens is elkísérte, aki sokat segíti az ifjú szervezet munkáját.

2021 szeptemberében választott új elnököt és vele együtt elnökségi tagokat a Városi Diákfórum. Boncsarovszky Pétert Guth József váltotta. Az új elnök szerint csapata nagyon nyitott, örömmel fogadták a változást és rendkívül lelkesek. Maguk mögött tudhatnak egy közösségi szemétszedést, melyet a jövőben új névvel folytatnak majd, továbbá egy csapatépítőn is részt vettek Ravazdon. Nemrég egy közös gyűlésen hallgatták meg a győri iskolák diákönkormányzatainak képviselőit, emellett a hétvégén a 24 órás vetélkedőn is részt vettek, ahol elnyerték a Fair Play díjat azzal, hogy másoknak segítettek.

A legfrissebb akciójuk, hogy december 3-ig várják a cipős dobozokat a HÍD Ifjúsági Irodába, melyet bárki megtölthet adományokkal, ezt a gyermekotthon lakóinak juttatják majd el. December 6-án, hétfőn Mikulás napján pedig szaloncukrot osztanak majd a Baross úton. A fiatalok csillogó szemekkel osztották meg terveiket a város vezetőkkel, akik maximális támogatást ígértek mindenben.

Jó, hogy kialakul egy szoros kapcsolat a fiatalokkal, mivel fontosnak tartom a véleményüket abban tekintetben hogyan gondolkoznak a város életének alakulásáról.”- mondta el a polgármester a Győrplusznak, majd hozzátette nem csak a kulturális élet tekintetében vár tőlük javaslatokat és kéri ki a véleményüket, hanem Győr jövőjéről is. Dr. Dézsi Csaba András szerint az új vezető: dinamikus, fiatalos és népszerű. A polgármester egy győri képeskönyvet is átadott a fiatal csapatnak. 

Radnóti Ákos a megbeszélést követően a Győrplusznak kiemelte, hogy sokáig foglalkozott ifjúság politikával, van tapasztalata a szervezési munkával, így ismét öröm számára együtt dolgozni a fiatalokkal. Az alpolgármester a gyűléseikre is el szokott menni és felügyeli a munkájukat is.

„Fontosak számunkra a fiatalok, sok kreatív ötletük és elképzelésük van. Nyilván most a Covid időszak nehezíti az életüket.”- hangsúlyozta Radnóti Ákos, aki hozzátette, hogy jövőre remélik még több program valósulhat majd meg a VDF szervezésében.

A jövő évben elképzelhető, hogy sor kerülhet egy győri diákbálra, emellett lesz véradás, az április pedig a jótékonyság jegyében fog telni. Guth József és csapata egyelőre többet nem árultak el, örömhír azonban számukra, hogy az elmúlt három hónapban 17-ről, 41 főre nőtt a Városi Diákfórum tagjainak száma. A szervezethez pedig továbbra is bárki kötöttségek nélkül csatlakozhat. 

Fotó: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka