Itt a tavasz!

Városszerte beindultak a szökőkutak, csobogók, ivókutak

Fotó: Marcali Gábor
Földvári Gabriella
2022.05.06. 14:07

A nagyszabású felújítási programnak köszönhetően az elmúlt években sorra újultak, szépültek meg városszerte a szökőkutak, a csobogók, kerültek ki új ivókutak, valamint köztéri alkotások. A tavasz beköszöntével a napokban üzemelik be a szakemberek ezeket a városi életminőséget javító eszközöket.

Húsvétkor elsőként a megyeháza előtti szökőkút indult be, amely igazi találkozóhellyé vált, egyaránt kedvelik a győriek és az ide látogató turisták. A zenélő szökőkútból idén is azok a slágerek szólnak, melyekre korábban a győriek szavaztak, esténként pedig látványos fényjáték szórakoztatja az arra járókat.

„2014 óta több mint húsz szökőkút, szobor, köztéri alkotás újult meg, vagy létesült új” – tájékoztatott Radnóti Ákos alpolgármester. Annak idején képviselőként elsőként a Kuopio parkban található, működésképtelen szökőkutat újíttattam fel és tettük rendbe a környezetét, valamint felállítottuk az ország első üvegmozaik szobrát, az Őrszemet. Azóta többek között a Dunakapu téren csobogó, a Bécsi kapu téren szökőkút, a Mosoni- Duna–Rába folyók találkozásánál multimédiás szökőkút létesült” – folytatta a politikus.

Ez utóbbi a strandfejlesztés munkálatai miatt jelenleg nem működik. A Széchenyi téri szökőkút beindítására is várni kell még, ugyanis itt burkolatjavítást végeznek. Az adyvárosi tóban az úszó szökőkutat, amely nemcsak látványos, de a víz minőségét is javítja, néhány napon belül újra élvezhetik a környéken lakók. A szökőkutakhoz táblákat is kihelyeztek, olyan információkkal, hogy ki az alkotója, mikor lett felújítva, mit ábrázol.

A csobogók is folyamatosan indulnak be, kivéve a Radó-szigeti Vénuszt, amely vízgépészeti meghibásodás miatt egyelőre nem üzemel. A szobrok közül többek mellett megújult a Móra-iskola előtt található Felhők című alkotás, amely a Kossuth-díjas Bak Imre műve, a tűzoltóság előtt a Tűzkakas-szobor, és a Cziráky-obeliszk a Radón.

„A temetőbe is került új köztéri alkotás, a Mindenki keresztje, valamint rendbe tettük a Deim Pál alkotta Hősi emlékművet, és négy polgármesteri díszsírhelyet is az elmúlt időszakban, ápolva a múltunkat, az emlékeket” – emelte ki Radnóti Ákos. Az ivókutak karbantartása is megtörtént, megnyitásuk ezen a héten befejeződik. A korábbi évekhez képest több mint hússzal bővült a lista. Idén Sziget városrészbe kerül ki ivókút, dr. Dézsi Csaba András polgármester kérésére vizsgáljuk a lehetséges szentiváni helyszíneket is.

Tavaly pedig egyedi, háromfunkciós felnőtt-gyerek-kutya ivókutak is kikerültek az adyvárosi tópartra, a Bem térre, s a Kassák kutyafuttatóba. Győrben esztétikus, igényes fedést, burkolatot kapnak a szökőkutak a „szezon” végén, amelyeken látható a szökőkút és annak vízképe is. Az alpolgármester kiemelte, jó hír, hogy a felújított eszközök rongálása minimális, de védelmük érdekében többségüket be is kamerázták. Végül az alpolgármester arról is beszélt, hogy vizsgálják, a jövőben mely szobrokat szükséges felújítani, vagy hol lesz lehetőség új alkotások kihelyezésére. 

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr | #szökőkút |