A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy Magyarországon élő külföldi férfi ellen, aki embercsempészés közben okozott balesetet – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A vádlott terhére akár kilenc év szabadságvesztés is kiszabható.
Két súlyos és egy könnyű sérültje volt a tavaly márciusi bűncselekménynek. A vádlott egy 21 éves férfi, aki Szeged térségében vett fel egy lengyel rendszámú járműbe hét személyt. Egyikük sem rendelkezett a beutazáshoz szükséges okmányokkal. Az utasok közül hárman a hátsó ülésekre, míg három nő és egy férfi a jármű csomagtartójába szállt be.
A vádirat szerint az osztrák határ felé indultak. Az M85-ös autóút egyik pihenőjénél egy rendőrjárőr a kocsi után indult, és megállásra szólította fel. Az elkövető menekülni kezdett, lehajtott az autóútról. Már több rendőrautó is üldözte, mikor a vádlott egy balra ívelő kanyarban nem tudta követni az út vonalvezetését, a padkára hajtott, elvesztette uralmát a jármű felett. A gépkocsi visszasodródott az úttestre, majd újra, az ároknak ütközött, és végül a feje tetejére borulva állt meg.

A férfit innen a szántóföldön futva üldözték a rendőrök, akik utol is érték, és elfogták.
Az ügyészség minősített embercsempészés és közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat. A halmazati szabályok alapján vele szemben akár kilenc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – hívta fel a figyelmet közleményébe Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.