Ünnepi díszbe öltözik a város

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.11.25. 11:59

Hetek óta tart az ünnepi díszvilágítás kiépítése 14 kilométer fényfüzérrel, 4000 LED-es izzósorral és 42 karácsonyfa feldíszítésével.

„Közép-Európa egyik leghangulatosabb karácsonyi vására a győri, a színes adventi programok mellett többek között az ünnepi fények miatt is” – fogalmazott dr. Fekete Dávid alpolgármester a Széchenyi téren hétfőn, ahová közben a 11 méter magas „város karácsonyfája ” is megérkezett.

Mint mondta, a fények a pénteken 17 órakor, a megnyitó alkalmával gyúlnak fel, addigra ünnepi díszbe öltözik az egész Belváros, az idén már a felújított Bécsi kapu tér is. A többi városrész sem marad ünnepi fények nélkül, összesen 42 helyszínen találkozhatunk a „mindenki karácsonyfáival”

4000 LED-es izzósor, 3500 méter fénykábel, 14 kilométer fényfüzér, 42 karácsonyfa – sorolta a számokat Prédl Antal, a kiépítést koordináló győri útkezelő szervezet vezetője. Kiemelte, idén a már megszokott látványelemekkel találkozhatunk, és a napokban a helyére kerülnek a füzérek, az átfeszítések, valamint a kandeláberdíszek a Városház téren, a Dunakapu téren, a Bécsi kapu téren, a Szent István úton, az Arany János utcában, a Baross Gábor úton, a Baross-hídon, a Czuczor Gergely utcában, a Kisfaludy utcában, a Király utcában, a Kazinczy utcában, a Dr. Kovács Pál utcában, az Aradi Vértanúk útján, a Jedlik Ányos utcában, a Káptalandombon és a Rába-kettős hídon is. Ismét láthatjuk az olyan népszerű elemeket is, mint például a fénykapu, a hóemberek, a beülős fénygömb vagy a szarvas.

A húsz élő fa mellett 22 további karácsonyfát állít a Győr-Szol Zrt. a városrészek központjaiban, illetve a városi köztemetőkben.

Nagy Csaba a cég kommunikációs munkatársa elmondta, felhívásukra nagyon sok győri és város környéki felajánlás érkezett, így mind a 22 állított fa a lakosság ajándéka az ünnepekre. Ez igaz a város karácsonyfájára is, amely Sokorópátkáról érkezett, 11 méter magas ezüstfenyő, és körülbelül 2,5-3 tonna súlyú. A fa épp a sajtótájékoztató idején érkezett meg a Széchenyi térre, felállítása után már díszítik is, hogy a pénteki nyitányra minden készen álljon.

A Győr-Szol Zrt. az adventi időszakban fokozottan takarítja a Belvárost, hiszen az idén is rengeteg látogató várható az adventi programokra. Mint megtudtuk, nem csak több seprőgép áll üzembe, de a meglévők mellé ideiglenesen száz további szemetest is kihelyeznek.

Mindenki karácsonyfái Győrben:

  1. Adyváros: Ifjúság krt. 77. sz. előtt (támfal mellett)
  2. Adyváros: Ifjúság krt. 38. sz. mellett (támfal mellett)
  3. Adyváros: Kuopio park
  4. Adyváros: Szigethy Attila út – Szabolcska u. sarok
  5. Adyváros: Szigethy Attila út – Szabolcska u. sarok
  6. Adyváros: Nővérszállóval szembeni zöldterület, Tihanyi Árpád út mellett
  7. Bácsa: Új Bácsai út – Szabadrév utca kereszteződése
  8. Bácsa: Bácsai út – Votinszky u. sarok
  9. Bácsa: István király út – Fenyőszer u. sarok
  10. Belváros: Széchenyi tér
  11. Belváros – Városrét lakópark: Gyóni Géza sétány
  12. Gyárváros: Mátyás tér
  13. Gyirmót: Zúgó
  14. Győrszentiván: Váci Mihály út – Déryné út kereszteződése
  15. Győrszentiván: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ udvara
  16. Jancsifalu: Ipar u. OMV kúttal szembeni „Papagáj lakótelep.”
  17. József Attila ltp.: ABC előtt
  18. Kismegyer: Sági út – Arató utca kereszteződése
  19. Likócs: Pesti út – Kövecses u. játszótér
  20. Marcalváros I.: Aluljáró
  21. Marcalváros I.: Nagy Imre út – Lajta út sarok
  22. Marcalváros II.: TESCO – OTP – Gyógyszertár
  23. Ménfőcsanak: Győri út – Győzelem úti park
  24. Ménfőcsanak: Sokorópátkai út – Győri út körforgalom
  25. Nádorváros: Bem tér
  26. Nádorváros: Vásárcsarnok előtti tér
  27. Pinnyéd: Művelődési ház mellett
  28. Révfalu: Révfalui híd szennyvízátemelő melletti zöldterület
  29. Sárás: Buszforduló
  30. Szabadhegy: Rózsák tere
  31. Sziget: Kígyó utca – Radnóti Miklós utca kereszteződése
  32. Újváros: Liget utcai emlékkereszt
  33. Újváros: Kossuth szobor mellett

Mindenki karácsonyfái a győri köztemetőkben:

  1. Koroncói úti temető
  2. Malomsori temető
  3. Nádorvárosi köztemető régi bejáratánál
  4. Nádorvárosi köztemető új bejáratánál
  5. Révfalui temető
  6. Sugár úti temető
  7. Szabadhegyi új temető
  8. Templom úti temető
  9. Újvárosi temető

Szerző: Papp Zsolt
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #közélet |