Összefogás

Újra Civil Véradás Győrben!

Illusztráció: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.03.16. 10:30

Ismét civil összefogás a rendkívüli helyzetben! A Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idén is megrendezi a hagyományos Civil Véradást Győrben. A civil szervezetek mellett természetesen az önkéntes véradók csatlakozását is örömmel fogadják a március 22-i eseményhez.

A civil szervezetekre mindig is jellemző volt a jó ügyek felkarolása és az önzetlen segítségnyújtás, éppen ezért indult el 2019 tavaszán a Miniszterelnökség koordinálásával ez az országos véradási program. Helyben, Győr-Moson-Sopron megyében mi szervezzük az eseményt, és nagy örömünkre szolgál, hogy immár negyedik alkalommal hirdethetjük meg a Civil Véradást Győrben – mondta el a Győr Plusznak Tengely Katalin.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője hozzátette: mint minden alkalommal, most is elsősorban a megyében működő civil szervezeteket, illetve a megyében működő civil szervezetek tagságát szólítják meg, de természetesen mindenkit nagy örömmel látnak, aki úgy érzi, segíteni szeretne, és tud azonosulni a kezdeményezés céljával.

Az idei győri Civil Véradás helyszíne és időpontja: 2021. március 22. (hétfő) 7:00 és 15:00 óra között, a Győri Regionális Vérellátó Központban (Győr, Magyar u. 8.).

Plakát: Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Az első 50 véradó részére a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Szolgáltató Központ egy ajándékcsomagot ad az önzetlen segítségéért cserébe.

A véradóktól azt kérik, hogy az info@civil-gyms.hu e-mail címre jelezzék részvételi szándékukat, megkönnyítve ezzel a zökkenőmentes együttműködést a Vérellátó Központtal.

További részletek a Szolgáltató Központ honlapján, valamint hivatalos Facebook-oldalán.