Széchenyi István Egyetem

Újabb nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet az egyetem

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.05.30. 10:46

A győri Széchenyi István Egyetem legfiatalabb szakkollégiuma, a mindössze féléves Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium a rövid idő ellenére is szép sikereket tud felmutatni. Ezekből az intézmény nemzetközi hallgatói is jelentősen kivették a részüket: kutatási és publikációs tevékenységet folytatnak, konferenciákon szerepelnek, a tavaszi Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáról pedig több első és második helyet is elhoztak.

A Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium egy jelentős együttműködés révén, a Digitális Jólét Program, valamint a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont támogatásával valósult meg a Széchenyi István Egyetemen. Célja az adattudomány, adatszabályozás és az adatgazdaság iránt érdeklődő hallgatók tehetséggondozása, kutatási tevékenységük segítése, valamint az utánpótlás-nevelés. „Izgalmas és mozgalmas volt az első néhány hónap, de nagy öröm, hogy ezalatt a rövid idő alatt is szép sikereket értek el hallgatóink” – mondta el dr. Buics László, a szakkollégium programigazgatója, az egyetem Marketing és Menedzsment Tanszékének adjunktusa. Hozzátette, a szakkollégium népszerűsége várakozáson felüli, eddig 25 tagot számlál, és az érdeklődés folyamatos.

„A fiatalokkal saját kutatási és publikációs projekteket végzünk, amelynek eredményeként jelenleg öt konferenciacikkünk vár prezentációra” – fogalmazott dr. Buics László. Kiemelte, az első prezentációjuk színvonalát mutatja, hogy a zsűri értékelése szerint a mesterképzésben résztvevő hallgatók PhD-szintű előadást tartottak. A közeljövőben a fiatalok olyan jelentős nemzetközi programokon szerepelnek, mint az IMCSM 2022 – Nemzetközi Stratégiai Menedzsment Konferencia, valamint a Cognitive InfoCommunications Konferencia.

A programigazgató külön kitért a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciájára (TMDK), amelyen a szakkollégium hét tagja szerepelt, közülük öten angol nyelvű anyagot készítettek. Az intézmény nemzetköziesítési törekvéseinek eredményét is jól mutatja, hogy a négy díjazott közül ketten is nemzetközi hallgatók. Első helyezést ért el Lukács Bence (konzulense dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka) marketing és kommunikáció szekcióban, szintén első lett a bangladesi Md Abdullah Al Mamun (konzulense dr. Buics László) logisztika-hatékonyság szekcióban. Második helyet szerzett Molnár Péter (konzulense dr. Tóth Árpád, Suta Alex) gazdaságpolitikai kérdések szekcióban, valamint a jordániai Marah Almelhem (konzulense dr. Süle Edit) logisztika-aktualitások szekcióban. Angol nyelvű anyagot nyújtott be a libanoni Chadi Mourad, Kiss Attila és az indonéz Adhie Prayogo is. „Utóbbi nemzetközi hallgató a tavaly őszi TMDK-n szerzett első helyet és nyerte el a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíját, Marah Almelhem pedig jó eséllyel bekerülhet az angol doktori programba” – fűzte hozzá az adjunktus.

A szakkollégium a mentorálás mellett elkezdte az angol nyelvű adattudományos, ismeretterjesztő programok szervezését is, amelyek iránt tagságon túlmutató az érdeklődés. A távlati célunk nem pusztán a létszám növelése, hanem egy olyan tényleges kutatóműhely kialakítása, amelyben a hallgatók aktívan részt vesznek. Emellett szeretnénk hálózatosodni, más egyetemekről is hallgatókat bevonzani, vagyis országos szintre nőni” – vázolta a szakkollégium jövőképét dr. Buics László.

A Digitális Jólét Program és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont izgalmas kutatási témákkal, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és anyagi támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a hallgatók szakkollégiumi keretek között, innovatív módon merjenek gondolkozni, mint ahogy annak idején a névadó Széll Kálmán is, csak most olyan témákat fejtegetve, mint a Mesterséges Intelligencia Stratégiában is megjelenő adattárca vagy a magyar kis- és középvállalkozások adatintenzívebb működése.

Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője elmondta: Bízom abban, hogy a szakkollégium jelentős mértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy három-négy éven belül a jelenleginél nagyságrendekkel több olyan közgazdász legyen Magyarországon, akik nemzetközi szinten, versenyképes módon tudnak adatról, adathasznosításról, adatintenzitásról beszélgetni, gondolkodni, kutatni, ezzel is támogatva a magyar kormány abbéli ambícióját, hogy adatgazdasági szempontból versenyképesek legyünk.”

A Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumba továbbra is várják a csatlakozni vágyókat, akik ITT tudnak jelentkezni.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #adatgazdaság | #Széchenyi István Egyetem |