Új tetőt kap a Széchenyi téri bencés épületegyüttes

Földvári Gabriella O. Jakócs Péter
2022.12.14. 13:33

Folytatódik a győri bencés rendház és iskolaközpont megújítása. A novemberben kezdődött munkálatok során beépítik a rendház tetőterét és megtörténik az épületek tetőcseréje is. A beruházás állami forrásból valósul meg.

„Fokozatosan tudjuk felújítani az épületeinket, most érkeztünk el oda, hogy a tetőtereket beépítjük és a tetőcsere is megtörténik. A győriek tapasztalhatták, hogy viharosabb időben néhány cserép leesett a térre. Már életveszélyessé vált a tető, ezért van szükség a cserére, de ha már tetőcsere, akkor kihasználjuk a lehetőséget, és beépítjük a tetőtereinket is, ahol lehetőség lesz a gyűjteményeink bemutatására, valamint kis közösségi tereket is kialakítunk. Ezek nemcsak a diákok, de a nagyközönség számára is látogathatók lesznek – tájékoztatott Sárai-Szabó Kelemen perjel.

A perjel szerint érzékeny dolog ez a felújítás, ugyanis a templomtető alatt Magyarország első barokk temploma van. A megelőző munkálatok során a rendház udvarában egy vasbeton aljzatot alakítottak ki egy óriásdaru számára, amely majd mozgatja az anyagokat. A darut január második hetében építik fel, amely átér a Kisfaludy utcába, a Széchenyi térre, a gimnázium és a templom tetejére. A munkálatok végeztével természetesen a belső udvart, amely jelenleg építési terület, egy szép kolostorkertté alakítják át.

Simon Róbert Balázs a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormányzat az elmúlt közel nyolc évben folyamatosan kiemelt figyelmet fordított, és anyagi forrásokat biztosított a bencés épületegyüttes fejlesztésére, felújítására. Ennek keretében megújult a templom, a Lloyd-palota, amelyet a gimnázium számára alakítottak át, a legújabb projektben pedig a rendház tetőterének beépítése és a tetőcsere szerepel. „A kormány biztosította a forrásokat, a beruházás pedig a bencések tervei alapján valósul meg. Országgyűlési képviselőként azon dolgozok, hogy a következő időszakban is kormányzati forráshoz juthasson a város” – hangsúlyozta a politikus.

A beruházás a tervek szerint jövő év decemberére készül el.

Tv-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr | #győri bencések |