Önálló cég irányítja a győri hulladékgazdálkodást

Új gép üríti az új szigeteket

Fotó: Marcali Gábor
Garamvölgyi Imre
2020.05.18. 18:09

Hétfőn írta alá dr. Dézsi Csaba András polgármester az a szerződést, amelyben a város a Győr-Szoltól megvásárolja a saját cégét és a továbbiakban önálló cégként kívánja üzemeltetni. Ezzel egy időben megérkezett a városba az a gép is, amelynek segítségével a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ki tudja üríteni az új, földbe süllyesztett szelektív gyűjtőkonténereket.

Az új autó a marcalvárosi Örkény utcában található szeletív gyűjtőszigetnél mutatta be az újságíróknak a tudását. Az autót a GYHG saját beruházásában egy alvállalkozó bevonásával vásárolta, a jövőben két ilyen kocsi teljesít majd szolgálatot a városban. A gépre szerelt daru segítségével emelhető ki a keretéből a földbe süllyesztett gyűjtőkonténer, a rendszer a kiemelés után pedig távirányítással ki is üríti az edények tartalmát.

Reizer Bálint, a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője a Győr+ kérdésére elmondta, a városban 20 új típusú gyűjtőszigetet hoztak létre a Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás 240 milliós beruházásában.

„Mi a mai nap megkezdtük az üzemeltetést, ez azt jelenti, hogy a húsz új sziget mellett 30 hagyományos konténersziget megszüntetését kezdjük meg a héten. Mindezek mellett is nagyjából 60 százalékos kapacitás bővülést érünk el.” – fogalmazott az ügyvezető.

Az új autó bemutatkozásának aktív szereplője volt a város polgármestere is, hiszen dr. Dézsi Csaba András irányításával ürítették ki az első föld alatti gyűjtőedényt.

„Nagyon fontos számomra, hogy a lakók jelzései alapján valamiféle rendet kell vágni a városban, mert túl szemetes a város és a hulladék elszállításában is vannak problémák. Ezért a Győr-Szoltól leválasztottuk a GYHG nevű hulladékkezelő céget, és külön, önálló céget hoztam létre.

Az igazgató úrtól pedig azt kértem, hogy másfél év alatt Győr legyen a legtisztább magyar város. Ennek az első lépése a süllyesztett szigetek létesítése volt. “

Tervezzük további szigetek telepítését is, valamint a jelenlegi hagyományos konténerek lecserélést harang alakú edényekre.”

A polgármester már az első kukaürítésnél tapasztalt némi szabálytalanságot, amire fel is hívta a lakosság figyelmét:

Én üríthettem ki az első tárolót, ami egy műanyaggyűjtő konténer volt, már most láttam, hogy ebbe az edényzetbe is, amibe egyébként nem olyan egyszerű más hulladékot berakni, valaki beledobott egy cementeszsákot.

Én kérem az embereket, hogy mindent a helyére tegyenek. A papírt a papírgyűjtőbe, a műanyagot a műanyagba, hisz Győr köztisztasága közös ügyünk, és mindenki szeretne tiszta városban élni.” – zárta szavait Dézsi Csaba András.

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #Győr | #helyi fejlesztés | #környezetvédelem |