Fejlesztés

Új funkciókat kap az egykori Zrínyi utcai kórház

Fotó: Májer Csaba József
Zombai-Kovács Ákos
2022.03.01. 11:14

Új funkciókat kap a korábbi Zrínyi utcai kórház, a 2, 7 hektáros, 15 épületből álló tömbben egészségtechnológiai campust és kompetenciaközpontot alakítanak ki. A nagyszabású program nyitórendezvényét kedden tartották, ahol kiderült, a győri orvosképzés kialakulásának első lépése lehet a már tervezés alatt lévő projekt. A rendezvényen Palkovics László innovációs miniszter azt mondta, a Széchenyi István Egyetem egy minőségi egyetem, amely partnerségben a Semmelweis Egyetemmel és a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal valósítja meg legújabb fejlesztését.

„Nagy öröm számunkra, hogy a győri Széchenyi István Egyetem egy újabb, zászlóshajó-projektet valósíthat meg” – mondta a keddi rendezvényen dr. Knáb Erzsébet. „A 130 évvel ezelőtt átadott Zrínyi utcai egészségügyi tömbnek új értelmet adhatunk a jövőben, amihez köszönjük Miniszter úr és a kormány támogatását” – tette hozzá a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

„Az elmúlt év végén került az egyetem tulajdonába a 2, 7 hektáros, 18 ezer négyzetméteres hasznos területű komplexum, azóta megindult az előkészítő és tervező munka, szeretnénk egy egészségtechnológiai campust és kompetenciaközpontot megvalósítani itt” – fogalmazott dr. Filep Bálint, a SZE elnöke.

„Az egészségbe érdemes fektetni, amit a kormány jól ismert fel a mostani projekttel kapcsolatban is, jó, ha meg tudjuk osztani a tudást, az új campus és a kompetencia központ megvalósításában partnerként veszünk részt, segítve a Széchenyi Egyetemet” – hangsúlyozta a programindító rendezvényen dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

„Az elmúlt időben sok mendemonda volt azzal kapcsolatban, mi lesz az egykori Zrínyi utcai kórházi telephely sorsa, biztos vagyok benne, hogy a győri egyetem jó gazdája lesz a korábbi kórházi tömbnek, ahol nem csak az épületek újulnak meg és a városkép szépül, de új funkciót is kap a komplexum” – emelte ki köszöntőjében a Covidos dr. Dézsi Csaba András polgármestert helyettesítő Szeles Szabolcs alpolgármester.

„Új fejezet kezdődik a valamikori Zrínyi utcai kórház életében, hiszen komoly kormányzati támogatással egészségtechnológiai campust és kompetencia központot valósít meg az egyetem, ami a modern, fejlődő Győr egyik fontos alappillére” – mondta Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

„A győri egyetemen következetes, előre jól átgondolt fejlesztések zajlanak, ennek köszönhető az intézmény gyors növekedése is” – erről beszélt a programnyitón az innovációs és technológiai miniszter. „A Széchenyi most partnerségben a Semmelweis Egyetemmel és a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal fejleszti egészségügyi kompetenciáit, ami a győri orvosképzés kialakulásának első lépcsője lehet” – tette hozzá dr. Palkovics László.

A campus és a kompetencia központ kivitelezési munkálatai a tervek szerint ez év augusztusában indulnak, a többéves projektnek még nem ismert a pontos költségvetése, a Széchenyi Egyetem egyelőre tervezéshez kapott kormányzati támogatást.

Galéria: Májer Csaba József

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos