Városi Diák Fórum

Új elnökséget választott a VDF

Fotó: Ács Tamás
Papp Zsolt
2020.09.24. 18:33

A Városi Diák Fórum szeptemberi ülésén nem csak az új tisztségviselőket választották meg, de azt is megtudtuk, hogy a fiatalok is készülnek Győr várossá válásának 750-ik évfordulójára.

„Köszönöm a munkátokat, továbbra is számítunk rátok!” –köszöntötte a fiatalokat Radnóti Ákos alpolgármester az ülés elején. Mint mondta, a jelenlegi járványhelyzet sok programot keresztülhúz, ezért azt kérte a tagságtól, olyan aktivitásokat tervezzenek, amelyek ebben a helyzetben is biztonsággal megtarthatók. Az alpolgármester felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat, és ezt szorgalmazzák kortársaik körében is.

Az ülésen a szervezet eddigi jegyzőjét, Boncsarovszky Pétert, a Révai Gimnázium tanulóját választották elnöknek, aki a Győrplusznak elmondta, bár a járványhelyzet valóban sok nehézség elé állítja őket, mindent megtesznek azért, hogy a VDF következő időszaka is tartalmas legyen.

„Jövőre ünnepeljük Győr várossá válásának 750-ik évfordulóját, és a célunk, hogy ebből a diákok is kivegyék a részüket. Olyan városismereti programokat szeretnénk megvalósítani, amelyek révén a fiatalok is jobban megismerik a várost, annak történelmét, kultúráját.”

Az ülésen az elnökség tagjai közé választották:

  • Elnök: Boncsarovszky Péter
  • Általános alelnök: Kiss Kinga
  • Külső kommunikációs alelnök: Haraszti Dóra
  • Belső kommunikációs alelnök: Stanka Renáta Ildikó
  • Jegyző: Ráthonyi Kincső

Televíziós szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Oktatás |