Új elnök a Vakok és Gyengénlátók Megyei Egyesületénél

Fotó: Marcali Gábor
Szabó Csilla
2020.10.14. 12:37

Januárban új elnököt választott a Győr-Moson-Sopron Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesülete. Dömötör Attila szerint a legfontosabb, hogy a fiatal látássérülteknek vonzóvá tegyék az egyesülethez tartozást és a társadalmi elfogadásban még magasabb szintre lépjenek.

Januártól új elnököt választottak a Vakok és Gyengénlátók Megyei Egyesületének élére. A 42 éves Dömötör Attila számára nem ismeretlen új pozíciója, éveken át édesanyja vezette az egyesületet.

Attila 1991-ben tudta meg, hogy anyai ágon örökletes szembetegsége miatt látása egyre romlani fog egy megrepedt ciszta miatt. Budapesten a látássérültek középiskolájában tanult szőnyegszövést és számítógépes ismereteket. Megnősült, Szolnokra költözött, ahol enyhén fogyatékos gyermekekkel foglalkozott szakasszisztensként. 2011-ben válása után visszajött Győrbe, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél dolgozott, majd 2015-től a Petz-kórházban volt telefonközpontos.

„Tavaly ősszel kaptam a hírt, hogy időközi elnökválasztás lesz az egyesületnél, s bár terveim között szerepelt, hogy pár év múlva én is megmérettetem magam az elnökségért, nem számítottam erre a lehetőségre ilyen gyorsan. Rövid időm volt dönteni, a családom, a párom támogatásukról biztosítottak” – emlékezett vissza az új elnök.

A megyei egyesület négy kistérségének – Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár és Csorna – működését még az elnökválasztás előtt szerette volna megismerni és a tagokkal megismertetni magát. Édesanyja segítette a háttérben és január 15-én bizalmat szavaztak neki a sorstársai. Két hónapig még „kettős életet” élt, nappal az egyesület ügyeit intézte, éjszaka a kórház telefonközpontjában dolgozott. A felmondási ideje végén jött a vírusjárvány, ami az egyesület működését és a tagok életét is alaposan megváltoztatta. A személyes találkozások helyett telefonos ügyfélfogásra tértek át, a szervezeten belül is a virtuális kommunikáció került előtérbe. A járvány még jobban összekovácsolta a tagságot, sokat segítettek egymásnak a látásuk miatt nehéz helyzetben lévő sorstársak.

Fotó: vilagnap.com

Júliustól újra sor kerülhetett a személyes találkozásokra, kirándulásokat, sport és kulturális vetélkedőket szerveztek a kistérségek együtt is. Dömötör Attila büszkén említette a rendezvényeiket biztosító sikeres pályázatokat, vásároltak segédeszközöket, amit a tagok kipróbálhatnak, mielőtt saját részre megrendelnék azokat. Tervei között szerepel, hogy nyisson a fiatal látássérültek felé, aktív egyesületi tagként kedvező telefonos és internetes csomagot kaphatnának. A közel négyszáz főt számláló megyei egyesület tagjai fényképes igazolványukkal a helyi buszjáratokat ingyenesen, a vasúti és helyközi buszjáratokat 90%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a kísérőikkel együtt.

A társadalmi elfogadásuk jó irányban változott, de még rengeteg a tennivaló az elnök szerint, az évente tartott Petz-táborokkal az alsó tagozatosok érzékenyítése jól mutatja, hogy a felnőttek mellett a gyerek által lehet a legjobban felhívni a figyelmet a látássérültek helyzetére.

„Akkor tudjuk elfogadtatni magunkat, ha megmutatjuk a mindennapokat, a lehetőségeket és a nehézségeket is. Akkor lesznek elfogadóbbak velünk az emberek, ha még több ismeretet, tapasztalatot szereznek a látássérültek helyzetéről, életéről.”

Az országos szövetség és az önkormányzattól kapott támogatás mellett segítséget kapunk a Lions kluboktól is, most jótékonysági futóversenyt rendeznek a támogatásunkra. Személyes találkozásokat kezdeményezünk cégekkel, oktatási intézményekkel, a tevékenységünket megmutatnánk a médiákban, hogy minél teljesebb értékű legyen a társadalomba való beilleszkedésünk, és minél inkább szem előtt lehessenek a vak és gyengénlátó emberek és az egyesületünk is” – tette hozzá Dömötör Attila.

Kapcsolódó témák: #Győr | #vakok és gyengénlátók |