Túl gyorsan kanyarodott a fiatal motoros Győrújbaráton, baleset lett a vége

Győr+ Fotó: police.hu
2023.06.06. 08:59

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 5-én 18 óra 50 perc körüli időben egy 17 éves férfi közlekedett segédmotorkerékpárjával Győrújbaráton, a Géza Fejedelem utca felől a Zrínyi utca irányába a Fő utcán. Haladása során a helybeli fiatal a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének mérten választotta meg, és az erősen jobbra ívelő útkanyarulatban a Zrínyi utca felé történő kanyarodásakor, előszőr a kavics felhordáson megcsúszott motorjával, majd az útszegélynek ütközött. A balesetben a járművezető megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A balesetek elkerülésének érdekében, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja a motorosok figyelmébe:

  • Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani.
  • Használjon megfelelő védőfelszerelést! A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.
  • Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség |