Környezet

Tovább zöldül a marcalvárosi kiserdő

Fotó: Marcali Gábor
Ficsór Dávid
2022.03.17. 12:49

„VárosFa” néven indult el március elején a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az Országos Erdészeti Egyesület közös fenntarthatósági programja. A program két fázisában, összesen hétezer sorfával járul hozzá a hazai települések fásításához. Csütörtökön Dr. Dézsi Csaba András polgármester, Radnóti Ákos alpolgármester, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő segítségével ültettek el húsz darabot a marcalvárosi kiserdőben.

„Amikor polgármester lettem nagyon fontos pontokat jelöltünk ki, hogy merre haladjon Győr. Az egyik ilyen volt, hogy zöldebb várost szeretnénk, aminek része minél több fa ültetése és minél kevesebb kivágása. A most kapott húsz fa ugyan nem sok, de sok kicsi sokra megy! Jelképesen most ide a marcalvárosi kiserdőbe ültettük el ezeket, hiszen továbbra is meg kell őriznünk ezt a területet a természetnek és az itt lakóknak” –fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András.

Az önkormányzatnak saját fásítási programja van, mely során évente legalább ezer fát és cserjét helyeznek el a város különböző pontjain. A csütörtökön elültetett amerikai hárs, fehér eper, közönséges nyír, platán és pusztaszil fajták gazdagíthatják a kiserdő faunáját.

„Évek óta körülbelül ezer fát ültetünk el minden esztendőben, ami jelentős szám. Emellett örülünk minden felajánlásnak és annak, hogy öt különböző fajtát helyezhetünk el most itt. Előfordul, hogy a már meglévő fák közül néhány tönkremegy, kiszárad, ezért frissítésre, pótlásra mindig szükség van. A marcalvárosi kiserdő állagát meg kell óvnunk!” – hangsúlyozta Radnóti Ákos, városüzemeltetésért is felelős alpolgármester.

Nem csak a faültetések terén mutatkozik meg, hogy egyre zöldebb a város. „Igyekszünk mindent megtenni például azért, hogy a buszok károsanyag-kibocsátása csökkenjen. Rengeteg olyan fejlesztés történt az elmúlt időszakban, ami az épületek energetikájára vonatkozik, és energia megtakarítással jár. Ebbe a programba kiválóan illeszthető a mai faültetés is. Köszönet illeti támogatóinkat, akik a fákat biztosították. A következő időszakban több száz fát fogunk még elhelyezni Győr különböző pontjain” – mondta Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

Sokan töltik szabadidejüket a marcalvárosi kiserdőben, hiszen rendkívül jó adottságai vannak a területnek. A városrész önkormányzati képviselője szerint biztosítaniuk kell, hogy tovább szépüljön ez a liget.  „Amikor fát ültetünk, akkor a semmiből hozunk létre valamit. Ha a semmiből hozunk létre valamit, ami az életet jelenti, mint a fa, akkor azért felelősséggel tartozunk. Felelősséggel tartozunk azokért a lakókért, akik megbíztak bennünk és azt várják tőlünk, hogy ez a kiserdő fejlődjön, szépüljön, és ne haljon ki. Nagyon köszönöm a marcalvárosi lakók nevében ezeket az új fákat!” – emelte kis Rózsavölgyi László.

A „VárosFa” program keretében a tavaszi időszakban 500 darab, ősszel pedig további 6500 darab egységcsomagot osztanak szét a települések zöldítésére. Emellett idén tovább folytatódik az önkormányzat faültetési projektje.

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid