Támogatás

Új ösztöndíjak a Széchenyi Egyetemen

Fotó: Győr+ archívum
Győr+
2020.12.08. 12:48

Három új típusú támogatási csomagot hirdet meg az egyetem, január végén van az első határidő.

A győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 53 millió forintot adományozott az Universitas-Győr Alapítványnak. A támogatás révén alapított három új – hallgatói, sportolói és tudományos – ösztöndíj pályázati felhívásai megjelentek. Az első félévi beadási határidő január 31-én, a második félévi június 30-án jár le.

Augusztus 1-jével a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány vette át a Széchenyi István Egyetem fenntartói jogait, amely így államilag elismert magán felsőoktatási intézményként működik tovább. Ez mérföldkövet jelent az egyetem életében, s az új lehetőségeket jelzi, hogy az alapítvány kuratóriuma szeptember végi ülésén arról döntött, 53 millió forintot adományoz az Universitas-Győr Alapítványnak, hogy elismerje a hallgatók sport és tanulás, illetve az oktatók tudományos munka terén elért eredményeit.

„A modellváltás eredményeként lehetővé vált, hogy támogassuk, ösztönözzük a hallgatókat és az oktatókat-kutatókat tehetségük, kreativitásuk kibontakozásában. Ennek révén az elmúlt években Magyarország egyik meghatározó tudásközpontjává vált egyetem erősítheti hazai és nemzetközi pozícióit, versenyképességét,  valamint hozzájárulását a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Az alapítvány mint fenntartó a kiválóságok elismerésével elő kívánja segíteni, hogy tovább emelkedjen az intézmény tudományos és oktatási tevékenységének színvonala. Fontos a hallgatók motivációjának növelése is annak érdekében, hogy minél jobb tanulmányi és sporteredményeket érjenek el – hangsúlyozta dr. Knáb Erzsébet, a kuratórium elnöke a döntés hátteréről.

Dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke kiemelte: közös cél, hogy azok a fiatalok, akik a Széchenyi István Egyetemet választják, versenyképes tudást szerezzenek, a munkatársakat pedig a teljesítményt elismerő erkölcsi-anyagi megbecsülés ösztönözze szakmai karrierjük kiteljesítésére. Hozzátette: az 53 millió forintos adomány mindezt elősegíti, s a támogatásért köszönetet mondott a kuratóriumnak. „A modellváltástól nemcsak az eddiginél rugalmasabb, kiszámíthatóbb, tervezhetőbb működési környezet megteremtését várjuk, hanem azt is, hogy olyan egyetemet építsünk, amely a fiatalok között nagy vonzerővel rendelkezik, s amely oktatóit és hallgatóit egyaránt megbecsüli” – fogalmazott dr. Filep Bálint.

Sportolók is kaphatnak

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány támogatásának köszönhetően az Universitas-Győr Alapítvány a napokban három ösztöndíj pályázati felhívását tette közzé a jelenlegi tanévre. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Sportolói Ösztöndíjat és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíjat azok a nappali tagozatos hallgatók nyerhetik el, akik kiemelkedő sportteljesítményükkel, illetve tanulmányi és tudományos munkájukkal példát mutatnak a közösség számára. Az előbbit félévente heten, az utóbbit tízen kaphatják meg. Az összeg nyertesenként egyszeri 300 ezer forint.

Külön díj az oktatóknak, kutatóknak

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Tudományos Ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetem oktatói, kutatói feladatokat ellátó, az intézménnyel munkaviszonyban álló azon munkatársainak ítélhetik oda, akiknek publikációját a Scopus adatbázis a szerzőhöz rendeli, valamint a szerző publikáción megjelenő affiliációjaként kizárólagosan a Széchenyi István Egyetem szerepel. Ezen ösztöndíj fedezetére 40 millió forint áll rendelkezésre.

Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes kérdésünkre kiemelte: a tudományos ösztöndíj alapításának célja az akadémiai területen dolgozók erkölcsi-anyagi elismerése.

A pályázatok beadási határideje az első félévben január 31., a második félévben június 30. Ezek az ösztöndíjak új lehetőséget jelentenek az egyetemi polgárok számára, hiszen a fenntartói modellváltással nemcsak az állami ösztöndíjas képzések, hanem természetesen az eddig is elérhető ösztöndíjak, hallgatói juttatások is megmaradtak.

A pályázatok részletes leírásai ide kattintva érhetőek el az egyetem honlapján.

Kapcsolódó témák: #ösztöndíj | #Széchenyi István Egyetem |