Ügyészség

Több mint 3 milliót csalt ki a beteg nőtől

Fotó: Pixabay
Győr+
2021.12.08. 17:38

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy beteg, mozgáskorlátozott asszony bizalmába férkőzve, éveken keresztül károsította meg.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint 2013-ban, az akkor 54 éves terhelt a 66 éves, győri, egyedül élő, mozgáskorlátozott sértett hirdetésére jelentkezett. A vádlott magát ápolónőnek adta ki, és vállalta a sértett segítését, gondozását, de díjazásban nem állapodtak meg.

A sértett hamar megbízott a terheltben, rábízta vagyona, jövedelme kezelését, a terhelt intézte a sértett számára a bevásárlásokat, számla befizetéseket, gyógyszerkiváltásokat is.

A nő kihasználta a helyzetet, és a hölgy irataival, személyes adataival visszaélve 2017-ben és 2018-ban két alkalommal összesen 2,5 millió forint személyi hitelt vett fel a sértett nevében, amelyekből csak körülbelül 800 000 forintnyit törlesztett. Ezzel a hitelintézetnek több mint 1,5 millió forint kárt okozott.

A terhelt a sértett nevében internetelőfizetést is kötött saját céljaira, amiket csak egy ideig fizetett, így a szolgáltatót megtévesztette, és több mint 100 000 forint kárt okozott.

Ezeken túl a nő 2016-tól két lakást is bérelt, melyek bérleti díját a sértett tudta nélkül a sértett nyugdíjából fizetett. Az elkövető rendszeresen használta a sértett bankkártyáját is, benzinkutakon, dohányboltokban is fizetett vele, valamint készpénzt vett fel. A nő a sértettnek az évek alatt több mint 3 millió Ft kárt okozott.

Végül a cselekményekre úgy derült fény, hogy a vádlottat 2019 évben hasonló jellegű cselekmények miatt elfogták, és megkezdte korábbi büntetései letöltését.

A nő ellen az ügyészség csalás és sikkasztás miatt emelt vádat. Vele szemben akár hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #csalás | #ügyészség |