Széchenyi István Egyetem

Tízéves a SZEnavis: a semmiből teremtett közösséget a betonkenucsapat

Győr+ Májer Csaba József
2022.10.29. 14:08

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a győri Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata: elérte alapítása tizedik évfordulóját. Ennek kapcsán egykori és jelenlegi tagok gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék a jubileumot. A kezdetektől mostanáig nagy utat járt be a gárda, amelyik amellett, hogy a legmodernebb betontechnológiát ismertette meg a hallgatók generációival, egyedülálló közösséget is teremtett.

A Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata, a SZEnavis tizedik születésnapját vacsorával egybekötött alumnitalálkozóval „ülte meg” a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban. A rendezvényen részt vett a társaság színe-java az alapítóktól a jelenleg aktív hallgatókig.

Pollák András, a SZEnavis alapítója és jelenlegi mentora köszöntőjében felidézte, hogy amikor elkezdtek betonkenu-építéssel foglalkozni, azt sem hitték volna, hogy a következő évben is készítenek egy hajót, nem hogy tíz év alatt 150 hallgató fordul majd meg a csapat kötelékében.

Óriási fejlődésen mentünk keresztül a kezdetektől napjainkig. Az első hajónk 380 kilogrammot nyomott és 10 centiméter volt a falvastagsága, idén pedig ugyanezek a paraméterek 47 kilogramm és 3 milliméter voltak. Az első versenyünkön utolsók lettünk, azóta viszont többször is az élen végeztünk a Magyar Kupán, sőt 2018-ban elértük, hogy a viadal Győrbe, a Mosoni-Dunára költözzön. 2017-ben első magyar csapatként részt vettünk a németországi versenyen, ahol azóta is jelen vagyunk minden alkalommal. A harmadik évünkben az egyetem is elismerte a munkánkat, és a negyedik öntevékeny hallgatói kör lettünk az SZEnergy, a SZEngine és az Arrabona Racing Team mellett – sorolta az eredményeket az alapító, aki egyben az egyetem Építőanyag-vizsgálati és Épületfizikai Laboratóriumának vezetője is.

Pollák András kitért arra is, hogy a Széchenyi-egyetem Menedzsment Campusa szolgáltatásának köszönhetően sikerült levédeni a SZEnavis Betonkenu nevet, így azt rajtuk kívül senki más nem használhatja. Folyamatban van a „A beton legyen veled!” szlogen és a logó védjegyesítése is.

A csapat történetéből számos epizódot ki lehetne emelni, de a legérdekesebb anekdota kétségkívül a 2014-es ráckevei Magyar Kupához kötődik. Szállítás közben ugyanis eltörött a versenyre készült hajó, így rögtönözniük kellett.

Nem estünk kétségbe. Még út közben elindítottunk egy autót anyagért, és mire odaértünk a kempingbe, már ott is volt minden a helyszínen. Vittünk magunkkal zsalut, keverőt, reflektorokat, tehát gyakorlatilag felállítottuk ugyanazt a rendszert, mint amivel a laborban dolgoztunk. Megkevertük a betont, kiöntöttük, hajnali kettő körül elkezdett kötni. Másnap mi mérlegeltünk utoljára, hogy minél tovább bent tudjon maradni a zsaluban. Mire a vízre kellett tenni, addigra minden rendben volt, és végül harmadikként zártuk a versenyt” – mesélte a csapatot összekovácsoló esetet Pollák András.

Fontos, hogy a hallgatók a gyakorlatban is találkozzanak a technológiával. A SZEnavisban ezt megtehetik, amit egyedülálló lehetőségnek tartok – tette hozzá Hegedűs Csaba, aki egyébként óraadóként is dolgozik a Széchenyi István Egyetemen. „Kevesen tudják, de a víz után a beton a legtöbbet felhasznált anyag a világon. Érdemes vele foglalkozni” – hangsúlyozta.

Kapcsolódó témák: #betonkenu | #Széchenyi István Egyetem | #SZEnavis |