Tizenegy éve már annak a szomorú napnak, amikor jött a hír, hogy a tehetséges fiatal győri színész, Pingiczer Csaba elhunyt. Mindenki tudta, hogy veszélyes szívműtét előtt áll, de mindenki bízott benne, hogy ennek a drámának jó vége lesz, hiszen Pingit mindenki szerette… A sors azonban kegyetlen döntést hozott: 32 évesen vette el a színművész életét.
2015. január 12-én szívműtétje közben tragikus hirtelenséggel elhunyt Pingiczer Csaba. A Győri Nemzeti Színház tehetséges művésze, posztumusz Örökös Tagja 32 éves volt. Máig nehéz elhinni, hogy a magas, mosolygós, tehetséges fiatalember, akinek élete volt a színház, nincs többé. Pingit – mert hogy így becézték – mindenki szerette, a kollégái körében is népszerű volt, és imádták a Színház Stúdiójának gyermekei is. Tényleg, őt valahogy csak kedvelni lehetett, annyira természetes, ösztönös és kedves figura volt.
Tizenegy év után is, ha eszembe jut, a zene hozza vissza kedves arcát, zseniális alakítását: a Colombre Band zenekar Húsevő című klipjében alakít egy jelmezes húsevő virágot, aki örömmel falatozik végig a városon. Ha becsukom a szemem, látom Pingit a sárga jelmezben, a húsevővirág-fejjel, és mosolyognom kell.
Pingi mindenkit mosolyra fakasztott, ha pedig olyan volt a szerepe, elérte, hogy mindenki zokogjon. Hatással volt a környezetére akkor is, ha a színpadon állt, és akkor is, ha a városban futottatok össze. Egy mosolyra, egy köszönésre mindig volt ideje.
A 80 nap alatt a Föld körül főszereplője lett volna, a premier előtt három nappal derült ki, hogy valami nincs rendben a szívével… Műtétet javasoltak az orvosok, Pingi pedig bátran és bizakodva vágott bele addigi élete legnagyobb kihívásába. „Akit ennyien szeretnek, annak nagyon erős szíve van” – írta utolsó Facebook-bejegyzésében. Erős szíve volt, de mégsem annyira erős, hogy kibírja a műtétet: 2015. január 12-én örökre elhagyta a földi színpadokat. Pedig az orvosok mindent megtettek érte, harcoltak ők, és harcolt Pingi is. Ám vannak nálunk erősebbek, akik, ha meghoztak egy döntést, azon változtatni nem lehet.
A veszteséget feldolgozni az itt maradtak feladata, elfogadni, hogy mindenre megvannak a miértek, az itt maradtak számára kihívás. A szeretet és a közösség azonban rengeteget segít. Az a közösség, amelyet Pingi is a magáénak érzett: a saját családján kívül a második családja és otthona, a Győri Nemzeti Színház.
Máig nem felejtik Pingiczer Csabát Győrben. Barátai, kollégái minden évben túrát tartanak az emlékére „Csabinó” névvel. Már nemcsak érte, hanem önmagukért is megteszik a kilométereket. Mert segít emlékezni, erőt meríteni, és nem engedi halványodni a mosolyt, amely már 11 éve a felhők közül ragyog ránk.
Pingiczer Csaba hiánya mindig fájni fog. Vannak sebek, amelyekkel bár együtt élünk, soha nem gyógyulnak be teljesen. A családjának, szerelmének, barátainak és kollégáinak is tovább kellett menniük az élet szabta úton úgy, hogy minden egyes nap tudják: Pingi nagyon korán, nagyon messzire, előre ment… Személyiségének varázsa, mosolya, a fotók, a felvételek, a róla kiadott album és minden emlékezés segít abban, hogy azok is megismerjenek egy rendkívüli embert, egy csodás színészt, akik már nem biztos, hogy látták őt játszani, vagy öles léptekkel végighaladni a Czuczor Gergely utcán, sietve a második otthonába, a Győri Nemzeti Színházba…
Nyugodj békében, Pingi, soha nem feledünk!
Pingiczer Csaba (1982. szeptember 8. – 2015. január 12.)
Pingiczer Csaba 1982. szeptember 8-án született. A színpadra lépcsőről lépcsőre lépett fel. Még öt éves sem volt, amikor szülei elkezdtek a győri teátrum színfalai mögött dolgozni. Így iskola után nem hazament, inkább a színházban élt a társulattal, és megnézett minden darabot. Tordy Géza jegyezte meg édesanyjának, hogy ez a gyerek annyit van a színházban, hogy mire felnő, vagy megutálja, vagy élni sem tud majd nélküle.
Hat éve stúdiózott, amikor megkapta első statisztaszerepeit. Korcsmáros György, az akkori igazgató vette fel a társulathoz színésznek. Tíz évvel ezután, egy 2012-es interjúnkban mesélte: ha megkérdezik, mi a foglalkozása, zavarba jön, pedig büszke arra, hogy színész lehet. Nem volt elégedett magával, azt hangsúlyozta, még sokat kell tanulnia. Pedig az egyik legsikeresebb szerep volt az övé: Sátánt alakította a Portugál-ban. Jellemző volt rá, hogy nem akarta magának a figyelmet, pedig ha Sátán megmozdította a mutatóujját, már mindenki nevetett.
A Hajmeresztő szereplőgárdájának egyik alapköve volt. A most futó évadban szerepelt a Csinibabában, A walesi lakomában, A windsori víg nőkben és a Júniusban. A decemberben bemutatott 80 nap alatt a Föld körül főszereplője lett volna, a premier előtt három nappal derült ki, hogy valami nincs rendben a szívével. Az első főszerepe lett volna. Azt mondta magáról, nem főhős típus. Nem bánta, karakterszínészként tágabb horizonton mozoghatott, és ezt nagyon élvezte.
Nemcsak a Győri Nemzeti Színházban játszott: láthattuk a győri Hold Színházban, a Maszek Színkörben és az Import Impró előadásain is. Imádott improvizálni, és a közönség is imádta – rengeteg mosolyt köszönhetünk neki. A teátrum Stúdiójában már ő foglalkozott gyerekekkel, és több amatőr filmben is feltűnt.
Együtt lélegzett a színházzal, kollégái, barátai, ismerősei mind imádták.
„Egy nagy család vagyunk, nem tudunk anélkül hazamenni, hogy be ne néznénk a büfébe, muszáj kilépni kicsit a munkából, és megbeszélni a gondokat” – mondta. Hitt abban, hogy akit annyian szeretnek, mint őt, annak nagyon erős szíve van.
Pingiczer Csaba imádta a verseket, kedvencei voltak Radnóti, Pilinszky és Edgar Allan Poe költeményei. A Hollót különösen szerette.
„Mint remények, mint barátok… holnap ez is messziszáll.”
S szólt a Holló: „Soha már!”