Ünnepség

Tíz éve köztestület a Magyar Művészeti Akadémia

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2021.11.18. 19:57

Győr 750 éve vált várossá, az MMA pedig 10 éve, 2011. november 5-én 157 rendes taggal alakult meg, mint autonóm köztestület. A művészekből álló akadémia célja, hogy a legkiválóbb alkotókat összefogja, támogassa és elősegítse a tagok és célkitűzéseik megvalósulását.

A Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válása óta számos jelentős kulturális eseménnyel, programmal, pályázattal van jelen az ország teljes területén, valamint a határokon túl is. A nyugat-dunántúli régióban ugyancsak több esemény valósult meg az MMA szervezésében, illetve támogatásával, valamint akadémikusaink közül többen is személyes szálakkal kötődnek a régióhoz és Győrhöz is. 

Vashegyi György, az MMA elnöke

A köztestületté válást Győrben is megünnepelték. Jahoda Maya belsőépítész és textilművész, valamint Hefter László, üvegművész az Akadémia tagjai. Az ő kiállításuk megnyitóját kötötték össze a jeles évfordulóval. Az eseményen, Vashegyi György, az MMA elnöke a Győrplusznak elmondta: az első 10 esztendő az építkezésről szólt, ezt folytatni szeretnék, azonban a Budapest centrikusságon változtatniuk kell, hiszen sok kiváló vidéki művész is a tagjuk és ezt kört a jövőben is szeretnék minél jobban bővíteni. Az elnök beszédében úgy fogalmazott: “Emberhez méltó életet nem lehet művészet nélkül élni.”

Az ünnepélyes megnyitón, Kiss János, Kossuth-díjas balettművész (fenti nyitóképünkön), a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke is felszólalt:

„Büszkeség és boldogság, hogy alelnökként Győrben is ünnepelhetjük az MMA-t.” -mondta el Kiss János majd hozzátette, emlékszik arra, amikor még fiatal művész volt, azóta sok minden megváltozott, de a hite a művészetben és annak jövőjében a mai napig élénken él. 

Simon Bence ezt követően ütőhangszeres produkciójával kápráztatta el a közönséget, majd Dr. Dézsi Csaba András, polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Dr. Dézsi Csaba Andás
A városvezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben a Magyar Művészeti Akadémia mindig magasabb szintre emelkedett, a mai napig meghatározza a magyar művészeti irányokat, támogatja az alkotókat és a közösségeket, a művészet pártfogása pedig nagyon fontos. “A művészet a lelkünkre hat”- emelte ki Dr. Dézsi Csaba András.
Bede-Fazekas Csaba

A megnyitón Bede-Fazekas Csaba, Kossuth-díjas színművész is énekelt. Majd a ezt követően mindenki a textilképeket, valamint az üvegműves alkotásokat csodálhatta meg.  

Fotógaléria: Ács Tamás

TV-s szerkesztők: Ficsór Dávid, Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Győr | #jubileum | #MMA | #művészet |