Pollreisz Balázs

Tiszta város! Tiszta jövő!

Győr+
2020.01.08. 17:00

Ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót Pollreisz Balázs, az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje a Zrínyi utcai kórház főbejárata előtt szerdán.

Kifejtette, megválasztása esetén lemossák a várost ért szégyent és gyalázatot. Felkérik a Transparency International-t, hogy vizsgálja át a város által kötött szerződéseket. Ha találnak gyanúsakat, büntető feljelentést tesznek. Az átláthatóság érdekében önkormányzati rendeletbe foglaltatja a K-Monitor, a Transparency International és az atlatszo.hu által készített Ez a Minimum! az önkormányzatokban című átláthatósági javaslatát, amelynek céljai egyebek mellett a nyilvános működés, a közérdekű adatigénylések biztosítása és elszámoltatható döntéshozók.

„Ha megválasztanak, Győr is bejelenti a klímavészhelyzetet, és csatlakozik azon városokhoz, ahol ez már megtörtént” – fogalmazott a sajtótájékoztatón. Ennek jegyében moratóriumot hirdetne a zöldterületek csökkentésére, a Püspökerdőt pedig közjóléti erdővé nyilváníttatná. Növelné a légszennyezettségi mérőállások számát, a tömegközlekedés fejlesztésével pedig csökkentené a személygépkocsi-forgalmat. Bevezetné az iskolabusz rendszert, reggel 7 és 8 óra között pedig a kukásautók nem járhatnának az iskolák és óvodák környékén.

A gazdaságról szólva kifejtette: Győr nem állhat egy lábon, a járműipar mellett más iparágakat is a városba kell telepíteni, hogy biztosítani lehessen a további fenntartható fejlődést. Bevezetné a győri bérelemet, ennek jegyében minden önkormányzati dolgozó kapna egy differenciált bérkiegészítést. Újra életre hívná az Érdekegyeztető Tanácsot, továbbá lenne egy gazdasági bizottsági alap, amely válság esetén támogatná az elbocsátott munkavállalókat.

Bejelentette azt is, minden 65 év feletti győri lakos kapna évente tízezer forintot, s nem csak a választási évben. Létrehozna egy CT és MR diagnosztikai központot, ahol a győri lakcímmel rendelkezőket ingyen vizsgálnák.

„Mindent megteszünk azért, hogy a Zrínyi utcai kórház ne a telekspekuláció áldozata legyen” – utalt arra, miért a kórház bejáratánál ismertette programját.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #választás2020 |