Koncert

Telt házzal nyitott a Rómer közösségi tér!

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.08.01. 08:35

Közösségi helyszínnek álmodták meg, és már a nyitóestén az vált belőle. Koncerttel avatták fel a megújult Nefelejcs közt.

Többször is beszámoltunk róla, hogy megújult a Nefelejcs köz, és a városvezetés szándékai szerint a Rómer Ház melletti hangulatos területen egy új közösségi teret és egy új közösségi helyszínt hoznának létre.

Fotó: O. Jakócs Péter

A tegnap esti nyitórendezvény ékesen bizonyította, hogy jól gondolkodtak, akik ide egy közösségi színteret álmodtak meg!

A szombat esti „RómerKvelle, Miénk itt a Tér!” elnevezésű rendezvényre már elővételben elkelt az összes jegy, a szervezőknek ki kellett tennie a megtelt táblát.

Akik pedig a közönséget idevonzották: a Follow The Flow, Dzsúdló és Azahriah.

A Follow The Flow 2016-ban alakult, két évvel később, 2018-ban a „Nem tudja senki” című daluk által robbantak be a köztudatba, majd Maradok távol című számuk által még több ember ismerte meg őket. 2018 nyarán elnyerték a Petőfi Zenei Díj Az év felfedezettje díját, illetve ősszel jelölték őket a 2018-as MTV Europe Music Awards-ra mint Legjobb magyar előadó, amit szintúgy megnyertek, így ők képviselték Magyarországot a bilbaói díjátadón.

A srácok tegnap este is alaposan átmozgatták a győri közönséget.

Fotó: O. Jakócs Péter

Akárcsak Dzsúdló, akinek első albuma 2020 áprilisában jelent meg, a Fotofóbia nevet kapta, és 10 szám található rajta. A legnépszerűbb szám a lemezen a Lil Frakkal közös Lej, a zene többmilliós nézettséget produkált a YouTube-on. Az album szűk egy év alatt több mint 700 ezer streamet ért el Spotify-on, és Magyarország egyik legtöbbet hallgatott előadójává emelte az énekest. Dzsúdló az albumon a felnőtté válását szeretné bemutatni, és a fiatalkortól való elszakadást. A zenék szövegeiben minden olyan problémáról hallhatunk, amit egy átlagos tinédzser/fiatal megél, beleértve a depressziót, szorongást és a szerelmi csalódásokat.

Fotó: O. Jakócs Péter

Azahriah ugyancsak egy fiatal tehetség, és tegnap este is elhozta legnagyobb slágereit, a közönség együtt bulizott a Rét, az Aight és a Mind1 című dalokra, amelyek rekordokat döntögetve foglalnak el előkelő helyet a streaming listákon.

A tegnap este fantasztikus bemutatkozás volt, tovább gazdagodott azoknak a győri helyszíneknek a száma, amelyre érdemes lesz figyelni a jövőben is!

(Felhasznált forrás: Wikipédia)

Fotógaléria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Győr | #koncert | #Rómer Ház |