Az MCC Győrben is sikeres

Tehetséggondozás felsőfokon

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2022.02.27. 20:40

Tavaly kezdte meg Győrben működését a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A győri központban az általános iskolásoknak, a középiskolásoknak és a felsőoktatásban részt vevőknek is szerveznek tehetséggondozó programot. A részletekről dr. Fekete Dáviddal, az MCC győri központjának regionális képviselet-vezetőjével, győri önkormányzati képviselővel, a Fidelitas Országos Választmányának újraválasztott elnökével beszélgettünk.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy újabb két évig irányíthatom a Fidelitas Országos Választmány munkáját. Hazánk és Kelet-Közép-Európa legnagyobb politikai-ifjúsági szervezetének 2004 óta vagyok tagja, az országos választmányt 2016 óta vezetem, azóta az országos elnökség tagjaként is tevékenykedem. Jólesik a tagság bizalma, hiszen igazi érték alapú, fiatal közösséget sikerült építenünk mind országosan, mind pedig Győrben – kezdte a beszélgetést Fekete Dávid.

Majd azzal folytatta, hogy az MCC győri megjelenésével egy eddig fennálló jelentős hiátust sikerült felszámolni: jelen van városunkban egy olyan intézmény, melynek elsődleges célja a legtehetségesebb fiatalok támogatása, számukra szakmai programok biztosítása. „Az MCC ott kezdődik, ahol a közoktatás véget ér”, hiszen az MCC-ben nem a tömegoktatást, hanem az egyénre szabott és kiscsoportos munkát részesítik előnyben. Népszerű lett Győrben az MCC, ugyanis már az első felvételi időszak során valamennyi képzési területen jelentős túljelentkezés volt.

„Fontos hangsúlyozni, hogy az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges. Szerepet vállalunk a demokratikus párbeszéd előmozdításában, a kulturált közéleti viták alakításában, ügyelve arra, hogy különböző álláspontokat jelenítsünk meg, ezáltal a valódi véleményszabadság előmozdításán is dolgozunk. Fontos hivatásunk, hogy vezető szerepet vállaljunk a tehetséges, széles látókörű, idegen nyelveket beszélő patrióta nemzedék formálásában, amely a jövőben a magyar érdekek képviselete mentén tud majd bekapcsolódni a nemzetközi folyamatokba” – tájékoztatott a vezető. Mindezek mellett az MCC tudásközpontként is működik: mobilitási programokat működtet, ösztöndíjprogramokat biztosít a fiataloknak, könyvkiadással, tudományos írásokat megjelentetésével, hazai és nemzetközi konferenciák, vitafórumok szervezésével is foglalkozik. 

Dr. Fekete Dávid. Fotó: Marcali Gábor

Az elmúlt hónapokban óriási érdeklődés kísérte az MCC nyitott szakmai rendezvényeit. Neves előadók foglalkoztak többek között a magyar űrstratégia kérdésével, a Bethlen-korszak jelentőségével vagy az afrikai migrációs helyzettel. Márciusban Kovács Ákossal lesz beszélgetés zenei pályafutásáról, továbbá új könyvéről is, melyet az MCC press adott ki – tudtuk meg a programokról.

Fekete Dávid arról is beszélt, örömteli számára, hogy nemzetközi vendégeket is fogadhatnak, az már kevésbe, hogy az amerikai, nyugat-európai vendégprofesszorainkkal beszélgetve sok esetben szomorú kép rajzolódik a „fejlett nyugatról”, már ami az egyetemeket és a közbeszédet illeti. A woke ideológia ugyanis óriási teret nyert a nyugati egyetemeken, az LMBTQ-érzékenyítés pedig a mindennapok szerves részévé vált. A konzervatív hangok nem, vagy csak alig jelenhetnek meg a felsőoktatásban, s a liberális mainstream valójában maga korlátozza a véleményszabadságot. A gyermekeket célzó genderpropaganda szintén rendkívül aggasztó. Azt gondolom, hogy Magyarország kormánya helyesen teszi, amikor népszavazás keretében megkérdezi a magyar emberek véleményét a témában, hiszen más országokban az emberek megkérdezése nélkül adták a gyermekek szexuális felvilágosításának jogát különféle lobbiszervezetek kezébe. A magyarok ugyanakkor az országgyűlési választással egy napon arról is dönthetnek, hogy hazánkban a gyermekek szexuális nevelése a szülők joga maradhasson” – zárta gondolatait dr. Fekete Dávid.