
A héten visszavonhatatlanul is megérkezik a tavasz, egyre többeket csábítanak a napsugarak a kertbe, ez pedig jól látszik a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének tagjain is.
Március 4-én tartották meg szokásos magbörzéjüket a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Központjában. A csere-berére vártak minden kertbarátot, kertészkedéssel most ismerkedőt, aki szeretné a feleslegessé vált növényeit, magokat vagy éppen oltóvesszőit elcserélni.

A kínálatban találhattunk már paprika, paradicsom palántát, szamóca palántát, gyökeres málna vesszőt, fűszernövényeket, virág- és zöldségmagokat, és levél-dísz szobanövényeket is.
Nagykutasi Viktor az egyesület elnöke portálunknak elmondta, hogy egyre nagyobb sikere van ezeknek a rendezvényeknek, az idei már a negyedik a sorban. Évről-évre egyre több a növényt hozó és érdeklődő kertbarát, köztük sok fiatallal, akik most kezdik a kert művelést.

A győri kertbarátok nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges, bio növénytermesztésre, neves előadók segítik a tagtársak továbbképzését. A magbörzét követően Simonné Pammer Lívia növényorvos tartott továbbképzést kiskert és egészség, a fűszernövények titkai címmel.
Az érdeklődők legközelebb március 18-án, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének 55 éves jubileumi, szakmai napján találkozhatnak, amit a győri Városháza dísztermében tartanak 14 órai kezdettel.