„Ha csak két kis bukfenc van az osztályban, akiért érdemes reggel bejönni, már megérte.”

Tanár a javából

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
J. Kovács Andrea
2022.09.03. 18:33

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott augusztus 20-a alkalmából Ferenczyné Takáts Katalin, a Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium igazgatóhelyettese.

„Nagyon ritka a mai világban az olyan pedagógus, aki akkora szeretettel, alázattal végzi a munkáját, mint Ön. Tanárnő mély nyomot hagyott a szívemben, meghatározó volt a fejlődésemben” – írta volt tanítványa a több száz gratuláló üzenet egyikében. S ez a két sor mindent elmond Ferenczyné Takáts Katalinról.

A textilipari végzettséget adó Rejtőben érettségizett. A főiskola elvégzése után visszahívták egykori iskolájába, itt tanított egészen annak megszűnéséig. Már fiatalon az intézmény szakmai igazgatóhelyettese lett, s ebben a pozícióban maradt a Kossuth-technikumban is.

Negyven éve tanít. Számára mindennél többet jelent emberekkel foglalkozni, csillogó szemeket látni. „Ha csak két kis bukfenc van az osztályban, akiért érdemes reggel bejönni, már megérte” – vallja. Pedig sok a hátrányos helyzetű, tanulási nehézséggel, pszichés problémával küzdő gyerek. Szerencsére a tanári kar rátermett, és képes megbirkózni a kihívásokkal, fokozott figyelmet és segítséget nyújtva ezeknek a tanulóknak.

Nagybácsán született, az utcabeli kislányokkal gyakran ültek az árokparton, s ő már ott vezényelt nekik. Az iskolában mindig az első padban ült, külön feladatokat vállalt. A nyüzsgést szerette, s rájött, milyen jó érzés tenni a közösségért. Tanárait példaképeknek tekintette, s mindegyiktől ellesett valamit. Volt, akitől precizitást, mástól meg azt, hogy előbb nevelni kell a gyerekeket, s csak utána lehet tanítani.

Azt mondja, olykor bizony többet ér egy negyvenöt perces beszélgetés az órán, mint a vasfegyelemmel leadott tananyag. Mert aki szereti a tanárt, megszereti a tantárgyát is. Nagyon érzékenyek a mai gyerekek a világ rezdüléseire, és egyáltalán nem tájékozottak. Beszélgetni kell velük, s nem csak az iskolai dolgokról.

Ferenczyné Takáts Katalin boldog ember. Férje közel negyven éve hű társa, két fia és három unokája van. Otthon idős édesanyját segíti, unokázik és kertészkedik. S mindig várja a másnapot.

Kapcsolódó témák: #kitüntetés | #Oktatás | #pedagógus |