Támogatás felelősséggel és a közösség erejével

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2020.01.30. 15:16

A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány 2019-es adventi Angyalok a belvárosban elnevezésű kampányából összegyűlt adományokból három hátrányos helyzetben élő, szakmát tanuló középiskolás diák kapott támogatást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Győri Belvárosi Utcák Alapítvány harmadszor indított jótékonysági kampányt 2019-ben Angyalok a belvárosban címmel. Az adventi időszak december 31-ig tartó adománygyűjtése sikeresen zárult, három szakmát tanuló középiskolás tanulmányát tudta támogatni az alapítvány, az adományok ünnepélyes átadására a Kossuth-iskolában került sor.

A kampányhoz hagyományos győri vállalkozók csatlakoztak, akik az üzleteikben kihelyezett perselyekbe gyűjtötték a vevők által felajánlott forintokat a tartós nélkülözésben élő, szakmát tanuló középiskolások megsegítésére.

Obertolné Horváth Tímea, az alapítvány elnöke köszöntőjében emlékeztetett, szakközépiskolák pályázhattak a bevételből vásárolt tárgyakra. A kampány során több mint 20 győri üzlet csatlakozott a gyűjtéshez, megmutatva, hogy a belvárosi üzletek tulajdonosai, üzemeltetői a társadalmi felelősségvállalásban is élen járnak.

A textilkereskedelemmel foglalkozó üzlettulajdonos, Hoffer Andrásné adta át a Győri Kossuth Lajos Középiskola és Kollégium igazgatójának, Kaukerné Kovács Editnek az iskola tanulójának vásárolt varrógépet. Az angyaloknak – vásárlóknak és kereskedőknek – köszönhetően a varrónőnek tanuló, nehéz anyagi körülmények között élő diáklány a megszavazott varrógép mellé a szakmájához szükséges kellékpalettát is kapott az iskolai szabás-varrás feladatok elvégzésére és gyakorlására.

A másik pályázati nyertes a Pattantyús-iskola nevelőintézetben élő diákja, aki az informatika terén szeretné képezni magát, a neki vásárolt tabletet, amely az informatikai programozási feladatainak tanulását és gyakorlását segíti, a Gyere Győrbe tematikus városnéző programokat szervező Csobayné Pintér Éva adta át a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgató-helyettesének, Nagy Ignácnak.

A harmadik támogatott fiatal a Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola diákja, aki kimagasló tanulmányi eredményt ért el, ám családi körülményei nem teszik lehetővé, hogy saját számítástechnikai eszközöket vásárolhasson, így az alapítvány a tanulmányait egy laptoppal támogatta.

Hajtó Péter önkormányzati képviselő, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság alelnöke a nemes kezdeményezést méltatta és örömét fejezte ki, hogy hasznos tárgyeszközöket kaptak a támogatottak, amit a későbbi munkájukban felhasználhatnak és ezáltal választott szakmájukban sikeresek lehetnek.

Kalmárné dr. Hollósi Erika kamarai titkár arról beszélt, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egy vállalkozói közösség, akik közösen gondolkodva találnak utat a sikerhez. Felelősséggel tartoznak vállalkozásukért, a munkatársaikért és az utánpótlásért, ahogy az általuk létrehozott Győri Belvárosi Utcák Alapítvány is együtt dolgozik a belvárosért és felelősséget vállal a közösségért és a jövő nemzedékért, hasonlóan az iskolákhoz, akik a közösség építése mellett a tanításon túl is tudnak segíteni, hozzájárulva a fiatal generáció sikeres életpályájához.

Szerző: Szabó Csilla
TV-s Szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #jótékonyság |