Szoros együttműködés, sikeres város

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2021.09.18. 09:44

Simon Róbert Balázzsal, a győri 1-es számú választókerület Fidesz–KDNP-s színekben megválasztott országgyűlési képviselőjével beszélgettünk, aki 2014 és 2018 után jövő tavasszal már a harmadik képviselői ciklusának megkezdésére készül a Parlamentben.

Harmadik hullám után, negyedik hullám előtt elég lesz-e átvészelni a közel 60 százalékos átoltottsággal a Covid-járvány újabb támadását?
– Nemzetközi összehasonlításban kedvező helyzetben vagyunk, de fel kell készülnünk a negyedik hullámra, ennek a legfontosabb része, hogy mindenki oltassa be magát a koronavírus ellen, ezt mondják a szakemberek és erre bíztatom én is azokat, aki eddig még nem oltakoztak. Ha a delta variáns az oltatlanok és a fiatalok között komolyabban terjedni kezd, akkor sajnos elkerülhetetlen, hogy egyre többen fognak kórházba, vagy akár intenzív osztályra kerülni. Ezért most nem az oltottak meggyőzését kell erősítenünk, hanem az oltatlanokét, hiszen a súlyos megbetegedés áldozatai az oltatlanok lehetnek. Ha még több ember lenne beoltva, akkor jó eséllyel meg tudnánk akadályozni a negyedik hullámot, de a jelenlegi átoltottságban ez még nem megy. Tudjuk, hogy a koronavírus delta variánsa sokkal könnyebben terjed a gyermekek körében, mint az eddigi mutációk, ezért fontos, hogy 12 év felett ők is vegyék fel az oltást. A delta variáns tünetmentesen is tud fertőzni, ami azt jelenti, hogy a vírus már a tünetek megjelenése előtt néhány nappal megtelepedhet a torokban. Ezt a védőoltások, ha nem is teljesen, de megakadályozhatják.


Bejött-e a kormány oltási programja, amit sokan kritizáltak, idehaza és külföldön is?
– Több mint 5 és fél millióan már megkapták az oltást Magyarországon, ami lakosságszám-arányosan európai szinten kiemelkedő eredmény. Ez tette lehetővé, hogy a korábbi korlátozások után kinyithattak a nagyközönség előtt az intézmények és az üzletek, védettségi igazolvánnyal újra látogathatóvá váltak a nagyrendezvények. Az egyértelműen látható, hogy az oltási programra vonatkozó kritikus megszólalások kizárólag politikai támadások. Kijelenthető, hogy az ellenzék oltásellenesei most éppen csendben vannak, de szeptember közepén az Országgyűlés őszi ülésszakának elindulásával ismét támadásba fognak lendülni.


Villámgyorsan talpra állt a hazai gazdaság a járvány utóbbi hulláma után, vajon a hatalmas növekedés kitarthat-e?
– Egy kihívásokkal teli időszak után a gazdasági növekedés mértéke örömteli, még engem is meglepett. Beértek a támogató költségvetési politika eredményei, a magyar válságkezelés európai uniós összevetésben is kiváló eredményeket hozott. A cél most az, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lépéselőnyét az unióval szemben, ezért folytatni kell az adócsökkentésre, a családok támogatására és a munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikát. Kiemelt társadalompolitikai céljaink a családok támogatása mellett a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a 25 év alattiak adómentességének bevezetése is. A következő időszakban is aktívan dolgozunk a gazdaság újraindításán, mert a cél az 5,5% feletti gazdasági növekedés elérése. Fontosnak tartom azt is, hogy Magyarországon jelenleg 4,7 millióan dolgoznak, a rendszerváltás óta még soha ennyien nem dolgoztak, ez a szám egymillióval magasabb a tíz évvel ezelőttinél.

Fotó: Borsi Viki


Milyen kormányzati programokat emelne ki, melyek segíthettek a kis- és közepes vállalkozásoknak a koronavírus-válság átvészelésében?
– Csak a legfontosabbakat említem. A hitelmoratórium és a 13. havi nyugdíj visszaállítása mellett mintegy ezermilliárd forintnyi adócsökkentésről döntött a kormány válaszként a koronavírus-válságra. A 2020 márciusa óta bevezetett adócsökkentések jelentős szerepet játszottak a gazdaság újraindításában. A járvány első hullámában hozott könnyítések több mint 360 ezer ember munkájának, vállalkozásának megtartását segítették, és ötvenmilliárd forintot hagytak az érintetteknél. Az első intézkedések között több mint 150 ezer kisadózó vállalkozás tételes adója alá tartozó (katás) cég adószámlájáról törölt négyhavi közterhet az adóhivatal. 2020 márciusától a járványnak leginkább kitett ágazatokban, a munkavállalók bére után is jelentős adókedvezmény járt. A munkahelyek megőrzése érdekében a világjárvány őszi szakaszában 2020 novemberétől újabb adóügyi könnyítésekről döntött a kormány. Hét hónapon keresztül járt a munkáltatói adómentesség a koronavírus-válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, körük idén tavasszal bővült, végül ötvenhat ágazatban mintegy 200 ezer munkavállalóra terjedt ki. Idén 155 ezer katás ismét mentesült az adófizetési kötelezettség alól márciusra és áprilisra. A vendéglátásban tevékenykedőket november 14-e óta segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos mértékű általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre történő vagy házhoz szállítással értékesített étel- és italforgalom után. Már 2020. július elsejével 15,5 százalékra csökkent a szociális hozzájárulási adó kulcsa, amely tavaly 160 milliárd, idén 300 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál. A munkát terhelő adó csökkentése jövőre is folytatódik, hiszen 2022. július 1-jétől további fél százalékponttal mérséklődik a szociális hozzájárulási adó, és ettől az időponttól megszűnik a szakképzési hozzájárulás is, így a két százalékpontos köztehercsökkenés jelentős adminisztrációs könnyítéssel is együtt jár.

Nézzük Győr és térsége gazdasági helyzetét, jövőképét. Ön szerint milyen együttműködésre van szükség az egyetem, a gazdaság szereplői, a kamara, a város és az országgyűlési képviselő között?
– Ha egy mondatban kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy még a jelenleginél is sokkal szorosabbra. A Széchenyi István Egyetem a Nyugat-Magyarország régió meghatározó felsőoktatási intézménye, jövőnk minőségi szakemberképzése szempontjából megkerülhetetlen intézmény, ráadásul a modellváltás után még erősebb kapcsolat alakul ki a térség vállalkozásai és az egyetem között. Ezt tovább erősíti az egykori kekszgyár területén létrejövő tudományos és technológiai park, melynek építése az ősz folyamán fog elindulni. A gazdasági kamara elsősorban a helyi kis- és közepes vállalkozásokat tömöríti, amelyek a foglalkoztatás szempontjából kiemelt szerepet játszanak országosan és Győrben is. Különböző rendezvényeiken és tájékoztató fórumaikon rengeteg hasznos információt adnak a kamarai tagoknak, meghallgatják és továbbítják észrevételeiket. Az önkormányzat pedig stratégiai döntéseivel és jogi határozataival segítheti például a városban működő vállalkozásokat vagy a letelepedni kívánó cégeket. Tehát maximális az egymásra utaltság a felsorolt szereplők között, ha valamelyik kihúz vagy betart a másiknak, akkor nem működik megfelelően a város. Országgyűlési képviselőként mindegyik intézmény, érdekképviseleti szerv és önkormányzat vezetőjével aktív kapcsolatban vagyok. Információkat kérek tőlük, illetve adok nekik az országos döntésekről, szükség esetén szívesen közvetítek még az esetleges vitás kérdésekben is, hiszen ez a képviselői munkám része.

A Fidesz „Stop Gyurcsány, Stop Karácsony” címmel szeptember elején országos kampányt indított. Mi a célja, és hogy állnak az aláírásgyűjtéssel?
– Mindazokat megszólítjuk a kampányunkban, akik nem kérnek újra a 2002-től 2010-ig tartó, az ország és az egyén szempontjából is rendkívül káros, leszerepelt korszakból. Az elmúlt két hétben közterületi aláírásgyűjtő standjainknál már több mint tízezren írták alá a petíciónkat Győrben. Az aláírásgyűjtést a következő hetekben is folytatjuk, ekkor már aktivistáink közreműködésével, akik otthonaikban fogják felkeresni a Győrben és a környező településeken élőket. Célunk, hogy mindenkinek elmondjuk: a családokat támogató, a határainkat az illegális bevándorlóktól megvédő illetve a munkahelyeket megőrző politika csak akkor folytatódik, ha 2022 tavaszán a jelenlegi kormánypártok, illetve annak képviselőjelöltjei kapnak bizalmat a folytatásra.

Fotó: Marcali Gábor

Jövő év tavaszán országgyűlési választásokra kerül sor Magyarországon, előválasztáson dől el, hogy ki lesz az ellenfele. Elindult a kampány?
– Igen, a kampány megkezdődött. A rendszerváltoztatás óta nem volt még ilyen komoly tétje a választásnak. Az már most jól látható, hogy az ellenzéki pártok egymással versengve minden eszközt bevetnek. Értelmezhető programjuk nincsen, ezért elővették régi módszereiket, a hazugság propagandát és az ezen alapuló személyeskedő lejárató kampányt. Ennyit tudnak. A korábbi időszakhoz képest az előválasztás egy új technikai elem az ellenzék részéről. Ez azonban csak egy színjáték, mert képviselőjelöltek személyében a színfalak mögött már régen megegyeztek. Mindegyik ellenzéki párt Gyurcsány Ferenc kottájából játszik, nincsen ez másként Győrben sem. Mi az elvégzett munkára és a hiteles tájékoztatásra építjük a kampányunkat. Tisztában vagyok azzal, hogy kormánypárti képviselőjelöltként aktív hónapok várnak rám, de munkatársaimmal és segítőimmel megerősítve bátran állok a küzdelembe, mert kemény csatában magabiztos győzelmet szeretnék elérni.


Mit ígér a győrieknek a következő ciklusra?
– Akik személyesen ismernek, pontosan tudják, hogy mindig a realitások határozták meg az életemet, éppen ezért nem szeretek ígérgetni, reális célkitűzéseket megvalósítani viszont igen. Az új győri vízi élménypark építése és a Xantus János Állatkert bővítése a legnagyobb központi forrásból megvalósuló beruházások jelenleg a választókörzetemben. Mindkettő a Modern Városok Program keretében valósul meg. Azon dolgozom, hogy mielőbb elkezdődjön az Ipar utca folytatásában a belső tehermentesítő út építése, ami egy új Mosoni-Duna-hídon keresztül fogja összekötni Gyárváros és Bácsa városrészeket. Kara Ákos képviselőtársammal közösen szereztünk forrást az adyvárosi Kuopio Parkban létesítendő parkolólemez megvalósításához, és már dolgozunk az új mentőállomás előkészítésén. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és a Magyar Falu Program (MFP) is kiváló fejlesztési lehetőségeket biztosít az önkormányzatoknak, többek között infrastrukturális, illetve közútfejlesztések tekintetében. Ezen programok megvalósításában napi kapcsolatban vagyok a polgármesterekkel nemcsak Győrben, hanem a választókörzetembe tartozó Kisbajcson, Szőgyén, Nagybajcson és Véneken is. Komoly fejlesztések valósulnak meg a Széchenyi István Egyetemen és az egyházaknál, ezek előkészítésében szintén aktívan részt veszek. Napi feladat és munka tehát van bőven, az eredményekről pedig folyamatosan tájékoztatást fogok adni.

Kapcsolódó témák: #belpolitika | #gazdaság | #győri fejlesztés |