Rendőrség

Sziréna vetetett véget az illegális gyorsulási versenynek

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2022.02.14. 11:55

A rendőrök hosszas előkészítő munka után Győrben február 13-án csaptak le az illegális gyorsulási verseny résztvevőire. A helyszín a Tibormajori út volt, s éppen időben érkeztek az egyenruhások.

Korábban már érkezett állampolgári bejelentés a rendőrségre arról, hogy Győrben, a Tibormajori úton több alkalommal is úgynevezett illegális gyorsulási versenyt tartottak ismeretlenek.

A jelzésre a Győri Rendőrkapitányság visszatérő ellenőrzéseket szervezett a helyszínen és annak közelében. A járőrök feburár 13-án éjjel nem sokkal fél 1 után is a helyszínre siettek: Győrszentiván felől közelítették meg a környéket.

Ekkor lettek figyelmesek arra, hogy valami készülődőben van, hiszen több személyautó, illetve mellette emberek várakoznak az út melletti füves részen. A járőrök látták, hogy két gépkocsi egymás mellett, a menetirányuk szerinti jobb és bal oldali forgalmi sávban álltak az úttesten, a 813-as számú főút irányában. A két jármű között, a szaggatott vonal útburkolati jelén egy ismeretlen személy állt, aki karlendítéssel „startjelzést” adott a járművezetőknek az indulásra. A két sofőr elindult és egymás mellett, folyamatosan gyorsuló sebességgel haladt.

A járőröknek több sem kellett, megkülönböztető jelzést használva követték a gyorsulási versenyben résztvevő kocsikat, majd a bal oldali sávban haladót megállították és intézkedtek a vezetőjével szemben.

A járművezető, egy 20 éves helybéli fiatal a helyszínen elismerte az illegális versenyzés tényét. A rendőrök elmondták neki, hogy egyértelműen veszélyeztette a vele szemből érkező ismeretlen hatósági jelzésű gépkocsi vezetőjének, valamint a jobb oldali forgalmi sávban haladó járműben utazó ismeretlen személynek az életét és testi épségét.

A Győri Rendőrkapitányságon a fiatalemberrel szemben közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt büntetőeljárást indítanak.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #rendőrség |