Az eltűnt személyekre a figyelmet hazánkban leginkább Incze Zsuzsa, a Csellengők című műsorával hívta fel, amely rávilágított: egyre nagyobb méreteket ölt az otthonról elkóborlás, amelynek sajnos számos oka van. Forrás Esztert is mindig megdöbbenti, ha hallja a statisztikákat. Ő és csapata, a Prospective Eltűnt Személy Kereső Civil Önkéntes Csoport segítene szeretne, hogy jobb irányba haladjon a világ…
„A remény a legfontosabb, amit mi ilyenkor adni tudunk a hozzátartozóknak!” – kezdte Forrás Eszter, majd azzal folytatta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a rendőrökbe, tűzoltókba, polgárőrökbe, városrendészekbe – és még sokáig lehetne sorolni – ne bíznának az emberek. Csupán sokszor úgy érzik: akik eltűnt személyek felkutatására szentelik a szabadidejüket, azok valami extra erővel bírnak. Ez vélhetően így is van, bár nem valami szuper képességről, hanem sokkal inkább a segíteni akarás fanatizmusáról van szó, amely Esztert is régóta kíséri már.
„Mindig is szerettem segíteni, így neveltek a szüleim, amiért hálás vagyok. Mindig szívesen végeztem közösségi munkát, vagy vettem részt jótékonysági akciókban. Eltűnt személy keresésében 2017-ben vettem először részt, amikor egy köztiszteletben álló győri hölgy eltűnése miatt szinte az egész város megmozdult. Akikkel ott egy csapatot alkottunk, elhatároztuk, hogy ha lehet, szeretnénk ezzel komolyabb is foglalkozni. Felkerestünk tehát egy országos szinten is ismert csapatot, s tőlük rengeteget tanultunk. Egyébként neveket direkt nem mondok, nálunk ez így megszokott.” – mesélte Eszter, aki jelenleg negyedmagával alkotja a Prospectíve csapatát, viszont csatlakozni bármikor lehet hozzájuk: fontos, hogy aki ezt megteszi, az már elmúljon 18 éves, elszántan akarjon segíteni és vállalja, hogy nem minden keresés végződik happy enddel…
„Minket 0-24 órában értesíthetnek a családok, a hozzátartozók, de a rendőrség is gyakran kéri a közreműködésünk, más kereső csapatokkal egyetemben. Tudják rólunk, hogy mi megyünk hóban, fagyban, esőben, sárban és a legnagyobb kánikulában. Ez egy ilyen vállalás, nincs mese, a remény hajt minket: vagy megtalálni az illetőt épségben, vagy tulajdonképpen a biztos rosszra felváltani a bizonytalan poklát… Mindegyik megkönnyebbülés a családtagoknak…”
Sokan egyébként mosolyognak, ha meglátják Esztert és a jelenleg nebuló korszakát élő Charliet, a fekete uszkárt a terepen. Mert hát valljuk be, nem ilyen keresőkutyák a megszokottak. Sebaj, Charlie pont ezért különleges, mert roppant tanulékony és szinte felrobban az energiától.
„Családi kutya volt, mindig is pörgött rendesen. Rengeteget sétáltam vele, játszottunk, igazi foglalkozós kutya. A játékok során vettem észre, hogy imádja, ha valaki elbújik s neki meg kell keresni, vagy hogy kiválóan követi a szagmintát. Komolyabb is elkezdtem tehát foglalkozni vele, s szerintem nagyon jól haladunk. A területeket már kiválóan pásztázza végig, s nem egyszer jelzett már, ha valahol emberre bukkant. Lehet, hogy az csak egy békés horgász volt, de azzal, hogy Charlie őt jelezte ott egyetlen emberként, azt a környéket máris kizárhattuk. Egy keresőkutya soha nem lesz kész, folyamatosan tréningezni kell vele. Ahogy az egész csapattal is… Fontos az is, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a győri kollégákkal, így a Floyd Mentőkutyás Szolgálat Alapítvánnyal kifejezetten jó viszonyban vagyunk, sokat dolgozunk, jótékonykodunk együtt” – emelte ki Eszter, akik most legútóbb épp nem embert, hanem egy németjuhászt kerestek a Szurkolók az állatokért csoport felhívására, s szerencsére ez a keresés jól végződött, meglett a kutyus.
„Mondom, ott segítünk, ahol tudunk! Minket tényleg hívjon bárki, amit tudunk megteszünk. Ha hatósági közreműködésre van szükség, akkor az úgysem kihagyható. De nem csak eltűnteket keresünk, ahol jótékonykodni lehet, oda mi szívesen megyünk. Nemrég a Bagolyvár Gyermekotthonba voltunk, ami roppant megható délután volt mindannyiunknak.”
„Egyébként fontos, hogy mi nem alapítvány vagyunk, hanem önkéntes civilek. Teljesen önfenntartók vagyunk, a saját pénzünkből finanszírozzuk a Procpectívet. Mi anyagi segítséget nem fogadhatunk el. Viszont, ha valaki tárgyi dolgokkal szeretné a közösségi munkánk segíteni, akkor roppant boldoggá tenne bennünket. Nagy teljesítményű zseblámpáknak, fejlámpáknak, munkavédelmi sisaknak, kézfertőtlenítőknek, szúnyogriasztó spraynek, kesztyűknek, rádió adó-vevő készüléknek nagyon örülnénk. Egy kedves névtelenséget kérő ismerősünk nyomtatott pólókkal segítette a munkák, amiért roppant hálásak voltunk, de Charlie kapott már tápot is, amiért iszonyatos módon csóválta a farkát… Tíz kilós kávét és tálcás energiaitalt is elfogadunk, hogy fent tudjunk maradni, ha kell. Na jó, ez utóbbi vicc volt, de a többi tényleg hatalmasat lendítene a csapaton…” – nevetett Eszter, akit egyébként a jókedve és a humora soha nem hagy el, akkor sem, ha az önként vállalt feladatai nem mind vidámak, sőt…
„Folyamatosan foglalkoztat ez a téma, és ott próbálunk segíteni, ahol lehet. Például a borzalmas törökországi földrengéskor a tatabányai keresőkkel összefogva rengeteg mindent gyűjtöttünk össze a jószándékú adakozóknak köszönhetően. Nagyon megható volt, hogy egy ekkora adomány akció koordinálásában is részt vehettünk. Mert a csapatomnak és nekem tényleg szenvedélyem a segíteni akarás!” – zárta Forrás Eszter a Prospective Eltűnt Személy Kereső Civil Önkéntes Csoport vezetője, akikről még biztos rengeteg fogunk hallani.