
Kismegyeren történt anyagi kárral járó baleset, amelynek okozója az adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2025. január 18-án 18 óra és 22 óra között Győrben, a Szőrényi Éva utca 2-4 szám előtt ismeretlen személy közlekedett személygépkocsijával. Közlekedése során figyelmetlenség miatt az ott szabályosan parkoló Hyundai i20 típusú személyautó bal elejének nekiütközött. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszám valamelyikén.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság