Széchenyi-egyetem

SZE: Három épület energetikai fejlesztése indult el

Fotó: Facebook/Simon Róbert Balázs
Zombai-Kovács Ákos
2021.07.15. 11:20

Három épület újul meg energetikai szempontból a győri Széchenyi István Egyetemen, erről a város két országgyűlési képviselője és az intézmény érintett vezetői számoltak be a sajtónak.

A jogi kar Áldozat utcai otthonát, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubot, valamint az Apáczai Kar Liszt Ferenc utca 17. szám alatti épületét modernizálják a következő időszakban, egy KEHOP program keretében. A beruházásokkal kapcsolatban Kara Ákos és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselők azt mondták, a győri felsőoktatás fejlesztése kiemelt feladat, hiszen az itt végzettek az országot és a várost gazdagítják.

„Évekkel ezelőtt tűztük ki magunk elé azt a célt, hogy 2024-re minden olyan győri, egyetemi épületet felújítunk energetikai szempontból, ami megkívánja a fejlesztést” – mondta a Győr plusznak Kara Ákos. „Most három épületben indultak el a munkák összesen több mint 800 millió forint állami forrásból” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A felsőoktatás folyamatos fejlesztése a kormányzat számára is kiemelt feladat, a győri egyetemi fejlesztések pedig a várost és a régiót erősítik tovább” – fogalmazott Simon Róbert Balázs. „Az elmúlt 10 évben dinamikus fejlődésen ment keresztül a Széchenyi, célunk pedig továbbra is az képviselőtársammal közösen, hogy minél több forrást tudjuk a városba hozni, az egyetem, különböző fejlesztéseire” – emelte ki az országgyűlési képviselő.

„2017 óta létezik a tankerületi központ, azóta társbérletben lakunk és dolgozunk a Liszt Ferenc utca 17. szám alatti épületben, ahol otthon érezzük magunkat, de most még komfortosabbá válik a helyünk a felújításnak hála” – hangsúlyozta dr. Nagy Adél, a Győri Tankerületi Központ igazgatója.

Fotó: Facebook/Simon Róbert Balázs

Idén ünnepli 25 éves fennállását a győri jogászképzés, az épületünket is érintő energetikai fejlesztés megkoronázza a születésnapot” – mondta dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és jogtudományi Kar dékánja.

„A Bridge mindig is találkozási pont volt az egyetemisták számára, az energetikai felújítással pedig egyfajta fiatalos, kulturális központtá válhatunk” – fogalmazott Máté Eszter, az Egyetemi Szolgáltató Központ vezetője.

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |