Sportos és kreatív táborok is várják a gyerekeket

Sportos és kreatív táborok is várják a gyerekeket

Földvári Gabriella
2020.06.07. 10:19

Már biztos, hogy lesznek nyári táborok, napközis és „ottalvósak” is. Ennek a gyerekek mellett a táborszervezők, és nem utolsó sorban a szülők is nagyon örülnek. A teljesség igénye nélkül szedtük össze a győri táborozási lehetőségeket. A táborszervezők azt mondják, érdemes gyorsan választani, mert rohamosan fogynak a helyek.

Idén a táborozás legfontosabb kritériuma, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző diák, illetve szervező vehet részt, valamint kötelező az egészségügyi igazolás.

Előfordulhat, hogy a táborvezetők saját hatáskörben szigorítanak, és orvosi igazolást kérnek a szülőktől, de ez nem azt jelenti, hogy minden gyereknek negatív koronavírustesztet kell vinnie.

Szabály, hogy törekedni kell az 1,5 méteres védőtávolság folyamatos betartására, különös figyelmet kell fordítani a gyakori kézmosásra és a higiéniára.

A Győr+ Médiatábort idén csak két csoportban szervezi Orosz Sándor, a Győr+ Rádió műsorvezetője, július 13-tól 17-ig és július 20-tól 24-ig. Ami biztos, hogy ezúttal is minden a médiáról fog szólni.

A Generációk Háza szervezésében közel húszféle napközis táborba jelentkeznek a 6 és 13 év közötti gyerekek. Például kézműves foglalkozásokra, angol- és néptánc-, mese- és indiántáborba, a fiúk választhatják a makettépítő vagy a sakktábort is, a lányok a gyöngyfűző- vagy a kreatív ökotábort. A táborok június 22-től augusztus 10-ig, naponta fél 8-tól 17 óráig fogadják a gyerekeket. A díjuk egy hétre, napi kétszeri étkezéssel 22 és 25 ezer forint között van.

Július 20-án indul a 23. Polgári Védelmi-Rendvédelmi Tábor Győrújbaráton, ahová még van néhány kiadó hely. Nem lesz viszont sem bűnmegelőzési sem honvédelmi tábor idén.

A Mobilis Interaktív Központ hét turnusban, különböző korosztályú gyermekeket vár, akik interaktív játékok, kísérletek, bemutatók segítségével ismerkedhetnek meg a természet- és műszaki tudományokkal.

A Xantus János Állatkert nagy sikerű Zootáborába kilenc héten át várják az állatokat kedvelő diákokat, információnk szerint azonban már az összes turnus betelt. Tartalmas tábor is lesz idén két turnusban, a művészeteket kedvelő fiatalok részére.

A sportolni vágyó gyerekeknek is bőven van lehetőségük választani.

Az Olimpiai Sportparkba három turnusban várják a 7 és 12 év közötti diákokat, ahol megismerkedhetnek az atlétikával, az úszással, a tornával, a judóval, a tenisszel, a birkózással és az evezéssel.

Fotónk illusztráció

A Graboplast Győri Vizisport Egyesület is meghirdette kajak-kenu táborát, a vízitelepen június 15. és augusztus 7. között, heti turnusokban, egész napos sportfoglalkozásokkal várják a fiatalokat. A győri strandon június 22-től indul a hagyományos úszó- és sporttábor, úszásoktatással, szintén heti turnusokban. Izgalmasnak ígérkezik a Kalandorok tábor a püspökerdei kalandpark szervezésében, ahová egész nyáron át, heti turnusokban fogadják a 7 és 14 év közötti lurkókat.

Akik nyáron is tanulni szeretnének, azok angol vagy német nyelvi táborok közül választhatnak a győri nyelviskolák kínálatából. Városunkban egyébként szerveznek még fotó-, rajz-, falmászó-, aerobic- és kreatív kockatábort is.

A Győrújbaráti Gyermektábort megújult környezetben június 15-től nyitják meg. A gyerekeket addigra a szigorú járványügyi szabályoknak, az egészségügyi előírásoknak megfelelő, biztonságos tábor fogadja majd.

Kapcsolódó témák: #Győr | #szabadidő |