
„Sövény – Ökoolimpia Diákoknak” címmel negyedszer rendezett szemléletformáló programot az önkormányzat a győri iskolásoknak. A két napos rendezvény csütörtök reggel kezdődött az Olimpiai Sportparkban, a fogyatékkal élő diákok vetélkedőjével.
Először Pollreisz Balázs polgármesteri biztos köszöntötte a jelenlévőket: „Érezzétek jól magatokat, amit a környezetvédelemről tanultok, azt hasznosítsátok és mondjátok el szüleiteknek, barátaitoknak is!”

Dr. Balog-Farkas Renáta képviselő, környezetvédelemért felelős tanácsnok megnyitójában kiemelte: „Különleges eseményen vehetünk részt, ami a sport, a fenntarthatóság, az ökológiai tudatosság és a közösség összefogásának jelentőségét hangsúlyozza, s azt, hogy mindannyian felelősek vagyunk bolygónk jövőjéért. Idén kiemelt téma a talaj és a biodiverzitás védelme, a hulladékcsökkentés fontossága, a tudatos fogyasztói magatartás, valamint a mesterséges intelligencia térnyerése.” – hangsúlyozta.

Azt is hozzátette: „ A talaj egészsége és a talajlakó fajok jelenléte elengedhetetlen az élelmiszer termeléshez, ezért fontos, hogy védjük a szennyezéstől, a túlhasználattól és az eróziótól.”
A csapatok a bemelegítés után nagy lelkesedéssel kezdték el a kihívások teljesítését. A hat állomáson ergométer, ügyességi játékok és elméleti feladat is szerepelt.

Herman Etelka, a Környezetvédelmi Osztály vezetője, az esemény főszervezője portálunknak elmondta: „Nagy az érdeklődés, három iskola közel kilencven diákja jött el. Igyekeztünk a programot úgy megrendezni, hogy az iskolák fenntarthatósági témahetéhez illeszkedjen. A Kisalföld Erdőgazdaság játékos vetélkedőjével a biodiverzitás jelentését sikerül közelebb hoznunk a gyerekekhez. A fogyatékkal élő iskolásoknak kézműves feladattal is készültünk. Mivel ma a részvétel a legfontosabb, ezért nincsenek helyezések. A jelenlévő iskolák sportszerutalványt kapnak ajándékba.”







































Galéria: MekliZ Fotóstúdió