Zoo Győr

Speci, az első győri pingvin

Fotó: Xantus János Állatkert
Győr+
2022.02.06. 19:07

Ünnepel az állatkert, hiszen a pápaszemes pingvinfióka sikeresen fejlődik a csapat, és természetesen gondozói védőszárnyai alatt.

Decemberben a „Pingvin percek” videóin látogatóink is végigkísérhették a pápaszemes pingvinfióka születését és növekvését. Bár csak két hónap telt el, de mostanra a „pihés” apróságból szinte felnőttméretű pingvin lett. Az első vedlést, amelynek során szürkés-barnás gyerektollait leveti és immár vízhatlan, elegáns úszótollakra cseréli, már megkezdte, sőt lassan be is fejezi.

Gondozóitól az első győri pingvinfiókra révén a Speci nevet kapta, és nem csak a város kulturális és nyelvi sajátosságaira, egyediségére utalva ezzel. Hiszen a kis Speci pont olyan édes, mint egy falat a legfinomabb győri kekszből.

A pingvinfiókák a természetben addig vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, amíg a fészekben tartózkodnak, így nagyon fontos, hogy mihamarabb elérjék felnőttméretüket. Speci ebben nagyon jó úton halad, a napi közel egy kilogramm hering elfogyasztásával két hónap alatt elérte társai méretét. A kis pingvint jelenleg a látogatók nem tudják megtekinteni, a pingvinházban lakik. De a medencéjük mellett elsétálva, aki nagyon fülel, annak feltűnhet a hangos csipogás, amellyel ételt és társaságot sóvárog magának.

Gondozói most szoktatják rá, hogy elvegye kézből a halat. Erre nem csupán megfelelő táplálásuk miatt van szükség, hanem azért is, mert a pingvinek vitaminokat kapnak takarmányukban. Ennek a napi tréningnek egyrészt az állat fejlődésében és a táplálkozásában van nagyon fontos szerepe, másrészt szükség esetén gyógyszeres kezeléseket is könnyebb elvégezni, ha a páciens hozzá van szokva az emberi kéz érintéséhez.

De Speci nem csak kézből kap ételt. A medencében is halászhat a csapat többi tagjához hasonlóan. Ez is lényeges, hiszen nem véletlenül fejlődtek ki az úszótollai. Szólítja a víz, ahogy a felnőtteket is. Miután elhagyták a fészket, a kispingvinek a természetben nagyjából két évre szállnak tengerre, hogy fejlődjenek és ügyesedjenek, mielőtt visszatérnek a szárazföldre a második vedlésre és az első fészekrakásra. Hamarosan Speci is eléri azt a kort és fejlettségi szintet, amikor újra csatlakozhat a kolóniához olyan módon, hogy a látogatók számára is látható legyen, és részt tudjon venni a majdani pingvinsétán is.

Érdemes továbbra is követni a Pingvin Perceket a győri állatkert Facebook-oldalán, hiszen legyen részesei lehetünk Speci és családja életének.

Forrás: Xantus János Állatkert

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Győr | #programok | #Xantus János Állatkert |