Győri Állatmenhely

Sosem volt még ennyi kidobott állat

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2022.08.16. 13:41

A héten ismét 40 fok körül lehet a legmagasabb hőmérséklet, ezt pedig nem csak az emberek, de az állatok is nehezen viselik. Jól tudják ezt a Győri Állatmenhelyen, ahol a napvitorlák már kifeszültek, a kenneleket pedig slaggal hűsítik a négylábúak számára. Ez a nyár azonban örökre emlékezetes marad az állatotthon életében ugyanis az elmúlt 10 évben soha nem raktak utcára ennyi kutyát és macskát, mint most. Ráadásul a rezsiárak növekedése és a folyamatosan változó euró miatt növekvő gyógyszerárak sem adnak okot nyugalomra, így kemény időszak előtt áll a menhely.

Hirdetés

Nagy Péter, a menhely vezetője, az Emberek az Állatokért Alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt a Győr+ Médiának, hogy mindig az aktuális előttük álló feladatokra koncentrálnak, ami most a hőség.

“A védekezésünk az most már több, mint 10 éve tart, amióta mondhatjuk, hogy extrém változások vannak az időjárásban. Elsősorban a növényesítés volt az, ami a legcélravezetőbb és a legsikeresebb. Nagyon sok bokrot, facsemetét telepítettünk 10 évvel ezelőtt és ezek azóta is folyamatosan árnyékot biztosítanak a kenneleinknek, ahol pedig ezek nem tudnak árnyékot adni, oda napvitorlákat építettünk, feszítettünk ki”- számolt be a vezető, aki azt is elmondta, hogy kollégái folyamatosan biztosítják az állatok számára a friss vizet és slaggal locsolják a kennelek alját, hogy ezzel is hűtsék a négylábúakat. 

Nagy Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek legnehezebb nyarát tudhatják maguk mögött. “Extrém mennyiségben érkeznek bejelentések, extrém mennyiségben kerülnek be hozzánk kutyusok, cicák, nagyon gyakran chip nélkül is. Egész komoly rekordjaink voltak május és június közepe között 30 kutya érkezett, az utolsó másfél hónapban 42 kutya került be, ezen kívül három hónap alatt 58 cicát jelentettek be, most is nagyon sok van várólistán, akikről részben gondoskodunk, tehát az orvosi ellátásukat, táplálásukat tudjuk biztosítani, de nagy nyomás ez rajtunk.

Ráadásul a közelmúltban rengeteg sérült állat volt, aki bekerült. Komoly combcsont műtétet végeztünk el, de volt lépeltávolító és gyomorműtét is. A rengeteg beérkező állat pedig sok vizsgálatot igényelt a röntgentől, a bőrbiopszián át a CT-ig. Ezek pedig speciális és drága vizsgálatok. A bekerülő állatokkal kapcsolatban pedig vannak kötelező vizsgálatok ilyen a féregtelenítés, ivartalanítás, be kell oltani őket, ezek mellett pedig az Euró árváltozás is rányomja a bélyegét a gyógyszerárakra is”- tájékoztatott a vezető. 

Annak, hogy a gazdák kirakják az állatokat több oka lehet, azonban az állatbarátok számára mindegyik elfogadhatatlan. “Aki kidobja vagy megválik tőle általában gazdasági indokokat mond, én ezeket nem tartom elfogadhatónak, mert ha valakinek van egy kisállata, akit családtagként vagy legalábbis a saját háztartásán belül tart évek óta én azt gondolom, hogy az nem kerül többe, hogy ha továbbra is egy fedél alatt élnek. Most ha nem kerül egy olyan drágább tápra vagy tápszerre a családi költségvetésből, hanem a konyhai maradékból adnak neki rendszeresen az is sokkal jobb, mint hogy ha utcára kerülne vagy kidobnák őket. Ami elszomorító, hogy sokan nem hívnak fel minket vagy jelzik, hanem egyszerűen utcára dobják a kutyákat és cicákat. Sok olyan állat került hozzánk az elmúlt időben, akinél látszott, hogy korábban gondozott körülmények között élt”- számolt be Nagy Péter, aki hozzátette, hogy egyre több az ultimátum szerű bejelentés is, azaz adott esetben csak egy nappal a költözés előtt szól, hogy nem tudja vinni a kutyáját és azonnal vegyék be, ezeket a szituációkat pedig mind emberileg, mind pedig helyileg is nehéz kezelni. 

A menhelyen pedig egyre több az állat, így a helyek is jócskán fogynak, de nem csak ez jelenthet majd problémát a jövőben. “Eléggé nagy izgalommal és nem kis félelemmel nézünk elébe az év hátralévő részének, hiszen eddig is havi 168 ezer Ft volt a villanyszámlánk, ez jelentősen növekedni fog. Ezen kívül a fűtés fapellettel történik és az alternatív fűtőanyagok ára is nagyon drasztikusan emelkedett az elmúlt időszakban és hát további emelkedés várható. A téli időszakban a fűtés, világítás, kiegészítő fűtéseknek a finanszírozása biztos nagyon komoly lesz. Mivel az alapítvány sem természetes személyként működik, mi is a magasabb áron tankoljuk az üzemanyagot, úgyhogy nagyon nehéz időszak elé nézünk mi és a többi állatotthon is.” 

Így tehát nem csak a tél, de az ősz is kemény lesz az állatotthon számára, ezért minden támogatást szívesen fogadnak. Nagy Péter szerint egy mozijegy, de egy gombóc fagyi ára is óriási segítséget jelent nekik havonta. 

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #Győri Állatmenhely | #híradó | #hőség |