Sikeres volt a győri médiavéradás

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.02.03. 20:57

Szerdán médiavéradást tartottak a győri vérellátó központban. A városban működő médiumok, vagyis a Kisalföld, az Oxygen Média és a Győr Plusz Média munkatársai nyújtották kezüket a jó ügy érdekében. A január és a február rendszerint nehéz időszak a vérellátásban, a szerdai esemény viszont túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.

A sajtó képviselői előzetesen vállalták, hogy a különböző felületeiken népszerűsítik az alkalmat, ugyanis a felhíváshoz bárki csatlakozhatott, aki úgy érezte, segítségére tud lenni embertársainak. Így tettek a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai és több lelkes civil is.

A médiavéradás több mint 2 évtizedes múltra tekint vissza. Annak idején a Kisalföld kezdeményezésére indult el, nagy áttörés viszont két éve történt, de erről már Kun Szilvia, a Megyei Vöröskereszt igazgatója beszélt:

„D. Pusztai Andreával, a Kisalföld újságíró-szerkesztőjével ekkor határoztuk el, hogy a városban tevékenykedő többi médiát is az eseményhez kapcsoljuk. Így az ő példamutatásukkal próbáljuk az embereket arra biztatni, hogy jöjjenek ők is, és adjanak vért az embertársaiknak. Különösen ebben a két hónapban, ami mindig egy kicsit nehezebb.”

Az eddig megszokott forgatókönyvön a Covid-19 járvány némileg módosított, hiszen most nem a Kisalföld szerkesztőségében, hanem a Magyar utcai vérellátó központban gyülekeztek az újságírók, szerkesztők, tv-s és rádió-s riporterek, operatőrök, vágók, fotóriporterek, hangmérnökök, vezetők és mindenki, aki a médiához tartozik.

A Győr+ Média októberben kinevezett vezérigazgatója Knézy Jenő is örömmel állt a kezdeményezés mellé, számára nem is volt kérdés, hogy részt vesz első győri média-véradásán.

Knézy Jenő sokszoros véradó (Fotó: O. Jakócs Péter)

Minden véradást támogatok, magam is sokadszorra adok már. A történetem körülbelül 20 évvel ezelőttről indul, amikor egy rendőr-tűzszerész kollégám kezében felrobbant egy gyakorló-gránát. Olyan sérülései voltak, ami miatt nagyon sok vérre volt szüksége. Akkor megfogadtam, hogy ha van rá lehetőségem, akkor én mindig nyújtom majd a karomat. Ráadásul 0RH+ vagyok, ami azt jelenti, hogy mindenkinek adhatok vért.” – avatott be minket Knézy Jenő a részletekbe.

Egyébként a vezérigazgató nem csak segíteni jött, hanem egyeztetett is a Megyei Vöröskereszt igazgatójával a együttműködésről, hiszen a Győr+ Média továbbra is szeretné aktívan támogatni a különböző véradó kampányokat.

A véradók között nem csak közvetlen és távolabbi kollégáink jeleskedtek, hanem olyan önzetlen civilek is, mint például Séra Antal, aki százszoros véradó.

Séra Antal száz fölötti véradásnál jár (Fotó: O. Jakócs Péter)

Még a katonaságnál kezdődött, amikor jutalom szabadnap járt érte, s itt ragadtam, jöttem mindig újra. Egyébként hiszek abban a szlogenben is, hogy az én 450 ml véremmel három beteget is meg lehet menteni. Ritka a vércsoportom is, örömmel segítek.” – mesélte Antal, aki azt is elmondta, innentől már csak készenléti véradó lesz, ha hívják, szívesen jön, de azért már mind a két karján 50-50 szúrás jelzi: 100-szor segített három emberen.

A szakemberek a mai véradásnak célul 40 főt tűztek ki, ami a lelkes önkénteseknek köszönhetően dél környékén már meg is volt, így sikerült túlszárnyalni az előzetes terveket. Pontos adatokról majd csütörtökön számolhatunk be.

Egy biztos: az összefogás ereje ismét csodákra volt képes!

Tekintse meg az eseményen készült képgalériánkat!

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+Média | #véradás |