Sok a baleset az utakon

Fotó: police.hu
police.hu
2019.10.30. 15:51

Két autó is felborult Győr-Moson-Sopron megye útjain kedden.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 8418-as számú út 3+780. kilométerszelvényében október 29-én 11 óra 27 perckor. Egy 53 éves téti férfi közlekedett személyautóval Koroncó felől, a 83-as számú főút irányába. Haladása során – eddig tisztázatlan okból – az úttestről lesodródva, előbb egy csatorna átjárónak, majd az árokfalnak ütközött, és hossztengelye körül átfordulva került nyugalmi helyzetbe. A baleset következtében a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Győrben a Hűtőház utcában október 29-én 15 óra 35 perckor. Egy 33 éves felpéci férfi közlekedett személygépkocsival Győrszentiván felől, Győr irányába. Egy jobbra ívelő kanyarban – eddig tisztázatlan okból – elveszítette uralmát járműve felett, és előbb egy szemből érkező autónak ütközött, majd az úttesten továbbcsúszva a jobb oldali árokba borult. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A további balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét az alábbiakra:

  • A megváltozott őszi időjárásra tekintettel, minden esetben az időjárási-, a látási- és az útviszonyoknak megfelelően vezessék járműveiket!
  • Csúszóssá teheti az utakat a fákról lehulló levéltömeg, a felhordott sár, a reggeli fagyok és a lecsapódó köd, ezért javasolt a téli gumik használata!
  • Kiemelt figyelmet kell fordítani a sebesség és a követési távolság helyes megválasztására, valamint az előzési szabályok betartására!
Kapcsolódó témák: #rendőrség |