Hirdetés
Gyógyító kirándulás

Séta a védett Püspökerdőben

Fotó: Vig Norbert
Németh Boglárka
2022.05.20. 13:39

A gyógynövényeket is megismerhették azok, akik úgy döntöttek péntek délelőtt túráznak egyet Győr tüdejében, azaz a már védett Püspökerdőben. Dr. Dézsi Csaba Andrásnak a város mellett a környezetvédelem is szívügye, ezért miután polgármester lett és felállította a Környezetvédelmi Bizottságot, egyik fő kérdés volt az erdő védetté nyilvánítása. A természeti kincseket rejtő területen pénteken a városvezetés és az természetbarátok egy közös sétát tettek, ahol a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársa volt az idegenvezető.

Hirdetés

A püspökerdei séta résztvevői a közeli játszótér mellett gyülekeztek. A közös fotók sem maradhattak el, Dr. Dézsi Csaba András, polgármester egy foghúzás után sem hagyta ki, hogy túrázzon egyet.

Nagykutasi Viktor, a polgármester által életre hívott Környezetvédelmi Bizottság tagja is eljött sétára. “Azért fontos, hogy egy erdő vagy akár egy zöld terület védett legyen egy város életében, mert ezáltal bizonyos szabályozásoknak eleget tudunk tenni. Tehát a védettség bizonyos korlátokat is jelent, védi az itt lévő florat és faunat, illetve védi azokat, akik ezt a zöldfelületet használják. Nem véletlenül nevezik a város tüdejének az erdőt, hiszen a Szigetközre jellemző növényzet található meg, továbbá az itt lévő 30,40,50 éves fás szárú növényzet is hatalmas értéket jelent.” – emelte ki a szakember.

Hirdetés

A sétát a Fertő-Hanság Nemzeti Park egyik munkatársa vezette, aki mesélt az erdőben található gyógynövényekről is. Sokan pontosan ezért érkeztek, hogy a gyógynövényekről többet megtudhassanak, mások nagyon szeretik a természetet és számos emlékük kötődik a Püspökerdőhöz, a nyárias melegben pedig jól esett egy erdei barangolás.  

A Püspök erdőben akár 6 km-es sétát is lehet tenni, de több idős, nehezen mozgó ember is részt szeretett volna venni a sétán, ezért ezúttal egy rövidített útvonalon járták be Győr tüdejét. A túrán részt vett a város polgármesteri főbiztosa is.

Kinek ismerős az, hogy a Püspökerdő kis köre, nagy köre, közép köre?- a futóknak biztosan. Én is sokat jártam ide futni és kirándulni is, tényleg egy hagyománnyá vált, hogy a Püspökerdőt megcsodáljuk, amikor sportolunk vagy akár a gyerekekkel jövünk kirándulni. A belvárostól pár lépésre található, szuper jó levegővel rendelkezik, a természeti csodái pedig nyilvánvalók. Most, hogy védett lett, már nem szedhetem innen a csalánt.”– nyilatkozta a Győr Plusz Médiának Virág-Adorján Andrea.

A városvezetés nagyon fontosnak tartotta, hogy ez az utókornak természeti kincseivel együtt megmaradhasson, ezért Dr. Dézsi Csaba András, polgármester által életre hívott Környezetvédelmi Bizottság egyik fő feladat továbbra is ennek a területnek a védelme és megőrzése. 

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #Győr | #püspökerdő |
likeold
a fb oldalunkat