Figyelmetlen előzés

Sérüléssel járó baleset

Fotó: police.hu
Győr+
2019.11.05. 07:08

Az ütközés során az okozó és a vétlen autó sofőrje is megsérült.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. november 4-én 8 óra 25 perckor Győrben. Egy 29 éves férfi közlekedett Fiat márkájú autójával a Vágóhíd utca felől a Hűtőház utca irányába, amikor – feltehetően előzési céllal – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint manővere során azonban nekiütközött a már balról, mellette szintén előzésben lévő Seat személygépkocsinak, majd a padkára felhajtva egy közvilágítási oszlopnak ütközött. A balesetben mindkét jármű vezetője megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A hasonló balesetek elkerülésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

Az időjárási folyamatokra a legtöbb ember érzékeny, ennek mértéke azonban egyénenként eltérő lehet. A különböző időjárási frontok a közérzetünk változásán túl hatással vannak a fizikai és mentális képességeinkre, és közúti közlekedésen belüli magatartásunkra is.

Az ősszel az igen gyakori hidegfronti hatás következtében tompulnak a reflexek, és magas a figyelmetlenség miatt bekövetkezett balesetek száma.

Közlekedjünk ilyenkor óvatosan, lassabban a megszokottnál, nagyobb követési távolságot tartva, és ne kezdjünk bele kockázatos manőverek végrehajtásába!

A meteorológiai előjelzések alapján az elkövetkezendő időszakban gyakran érvényesül majd hidegfronti hatás, és csapadékban sem lesz hiány. Esőzéskor az úttest felülete csúszóssá válik, ezért lassabban, nagyobb követési távolságot betartva, és türelmesebben vezessünk!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség |