A Győri Rendőrkapitányság tanúk segítségét kéri annak az ismeretlen járművezetőnek az azonosításához, aki egy közlekedési balesetet követően elhagyta a helyszínt. Cikkünkben mutatjuk a részleteket!
Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú fehér színű gépjárművel közlekedett június 3-án 17 óra 30 perc körül Győrben, az Árkád körforgalomban. Sávváltása során nekiütközött a mellette haladó szürke színű Toyota gyártmányú személygépkocsi jobb oldalának, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.
A baleset során személyi sérülés nem történt.
A körülmények tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.
Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság