„Nem tagadom, hogy hiányzik nekem Győr, ez a százezres lélekszámú, emberléptékű város. Hiányzik a sok ismerős, negyedórája ülünk itt a teraszon, és máris hányan megszólítottak. Feleségem (Szendrényi Éva díszlet- és látványtervező – H. F.) remekül érzi magát a főváros színházi szubkultúrájában, az Opera és a Színház- és Filmművészeti Egyetem között. Én is beépültem Budapest életébe, de Győrt pótolni számomra a főváros sem tudja.”

Sándor János neves, foglalkoztatott építész, távlatos gondolkodó, akinek a víziói mögött ott vannak az életmód belátható, folyamatos változásai, egy részletesen felvázolt jövőkép. Kifejezési módjai között nemcsak az építészetet találjuk, hanem a színházi munkákat is, jelenleg pedig a Nemzet Művészének, a Kossuth-díjas Koltai Lajos operatőrnek a hívására a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a látványterveken belül térkompozíciót tanít.

2017-ben kerültek Budapestre, egy évvel később esély látszott a Győri Nemzeti Színház felújítására. Ennek a terveit el is készítette, de komoly vita bontakozott ki arról, érdemes-e hatalmas összegért teljesen felújítani a nagy terei miatt is gazdaságtalanul működtethető épületet, vagy pedig építsenek újat helyette. Erre azonban nem futotta a pénzből, s elmaradt a felújítás is, a terveket a kukából kellene visszahozni, fogalmaz. A színház egyébként sokat bír, ötven éve áll felújítás, modernizálás nélkül. Igaz, a gépészete, a színpadtechnikája rendkívül elavult, az akusztikája is rossz. Sándor János szerint egy felújítás során azt is figyelembe kell venni, milyen változások történtek az elmúlt ötven évben a közönség ízlésvilágában, szokásaiban. Magyarországon 52 színház működik, közülük csak a Nemzeti Színház és a Győri Nemzeti Színház épült a II. világháború után. A korábbi, szecessziós téglaszínházak, szép paloták egy másfajta, múltbéli életérzést sugallnak. 

Az országban egyszerre van jelen a monumentális látványszínházat feltételező musical, az opera, az operett, s az egyre népszerűbb, a kis, száz nézőt befogadó stúdiószínházak emberközelsége, közvetlenebb kapcsolatteremtő lehetősége miatt.

Az építész úgy látja: jelenleg nem a színház felújítása Győr első számú, legfontosabb feladata. Sokkal inkább az, hogy visszaadja a győriek hitét abban, hogy újra bezzegváros lehetünk, és a mostani pangást az itt élő emberek vízióival, munkájával ismét felváltja a jogos, megalapozott büszkeség – mondja. Most a hosszú távú, átgondolt tervezések ideje van. Nem egy-két évre, hanem akár 2060-ig. Meg kell határozni például, hol lesz pontosan az Európa-hírű Győri Filharmonikus Zenekar új koncertterme, s azt már most meg kell jelölni a térképen. Különben elépítik előlünk.

Elépítik – ízlelgetem a szó. – Ez mit jelent?

Azt – válaszolja –, hogy valamelyik vállalkozónak esetleg eszébe jut, hogy inkább odaépít pár száz lakást, s ezáltal fölborul a teljes jövőkép. Most kell megtervezni a közlekedési infrastruktúrát is, legalább két hidat, kiépíteni a hálózatokat, kidolgozni az ingatlanprogramot. Itt vagyunk a Nyugat kapujában, négy folyóval, jelentős kulturális élettel, balettel, színházzal, zenekarral, bábszínházzal, izgalmas történelemmel, a világ legnagyobb motorgyárával, s nagyon mérsékelt a turizmus. Meg kell nézni Grazot, St. Pöltent, Linzet, érdemes követni a modelljeiket. Azért fogadtam el a Mindent a Városért Egyesület meghívását, mert megalapozott ötleteinkkel, elképzeléseinkkel a siker hitének a visszaadásában reményeink szerint segíteni tudunk. Nyilván nem vagyunk döntésképes pozícióban, az egy demokráciában a politika dolga, de meggyőződésem, hogy az egyesület nagyon sok elképzelését érdemes felvállalnia a mindenkori városvezetésnek.