Hirdetés
Megindult a vízi élet

Roham a Rábán

Fotó: Marcali Gábor
J. Kovács Andrea
2022.09.15. 10:29

Igazán ritka látványban lehetett részük azoknak, akik a hét elején a Bécsi kapu tér és a Radó-sziget környékén jártak. Hajó kötött ki a Rábán, az ágyúk alatt. Az őszi napsütésben népes turistacsoport gyönyörködött a jellegzetes győri panorámában, majd felszálltak a Roham nevű hajóra, felszedték a horgonyt és hamarosan kifutottak a Mosoni-Duna felé.

Hirdetés

Ilyen jelenetre az elmúlt hetven-nyolcvan évben biztosan nem volt példa városunkban. Sőt előtte sem nagyon, mert a XIX. század végén is csupán teherhajózás folyt ezen a szakaszon. A korabeli dokumentumokból kiderül: mivel a MÁV elfoglalta a Dunakapu-tér melletti területet, a GySEV a Rábán volt kénytelen kikötőt létesíteni. A beruházást a gabonakereskedelem indokolta, ám végül nem lett sikeres, ráadásul kezdetektől sokan ellenezték azt. Végül 1891-től működött ugyan, de a ’20-as évektől már csak minimális forgalmat bonyolított. Közben többször felmerült a vágányok és a rakodó megszüntetése, ami végül az ’50-es években be is következett. Ezzel együtt pedig eltűntek a hajók a folyóról. Azóta legfeljebb csak horgászladikokat, tutajt vagy kis sétahajót lehetett erre látni. Egészen mostanáig.

A harminckét méter hosszú Roham fedélzetén találkoztunk Jáky Gáborral, a Magyar Hajózásért Egyesület elnökével, aki kérdésünkre válaszolva elmondta:

„Nagyon örülünk neki, hogy ennyi év után újra hajózható a Mosoni-Duna. Nemcsak azért, mert így a városkép sokkal szebb lett, hanem azért is, hogy ismét fel lehet ide jönni. Valaha, az 1860-as években Győr az ország egyik legnagyobb kikötője volt, s aztán évtizedekig hajót sem láttak szinte az itt élők. Különösen jó érzés, hogy itt a Rába első méterein, ezen a gyönyörű helyen ki tudtunk kötni, a véneki zsilip által biztosított vízszintnek köszönhetően. Ez a rövidke rész a magyarországi városokat átszelő folyószakaszokat nézve is a legszebb. Reméljük, hogy a győriek is és a hajósok is élni fognak ezzel a lehetőséggel. Igazán méltó hely ahhoz, hogy innen induljanak hajók a Felső-Dunára, Ausztriába, Németországba, amire korábban soha nem volt példa.”

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #hajózás | #Mosoni-Duna |
Hirdetés