Rendőrség
Győr+
2021.03.12. 13:13

Rendőrkézen a rablás gyanúsítottai

Egy győri és egy darnózseli férfit gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével, harmadik társuk felkutatása folyamatban van.

Bejelentés érkezett a rendőrségre március 11-én 17 órakor, miszerint Győrben, a Bem téren két ismeretlen leütött egy férfit, majd pénztárcáját megszerezve elfutottak. A helyszínre érkező járőröknek a bejelentő elmondta, hogy a két támadó közül az egyik ököllel ütötte meg a sértettet, aki a földre rogyott és ekkor vették el a tárcáját.

A személyleírás alapján az egyenruhások pár percen belül a közelben elfogták az egyik feltételezett elkövetőt, egy 36 éves győri lakost, akit a helyi rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozás során kiderült, hogy a bejelentő – egy 25 éves darnózseli lakos – ismeri az elkövetőket, korábban egy közeli büfénél találkozott velük és megállapodtak abban, hogy megszerzik a szintén ott italozó sértett pénzét.

Miután szembesült azzal, hogy társai erőszakkal vették el a tárcát, a következményektől megijedve próbált meg segíteni áldozatuknak.

A nyomozók a 36 éves győri és a 25 éves darnózseli férfit – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Harmadik társukat a rendőrök azonosították, felkutatása folyamatban van. – adta hírül a police.hu.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |