Rangos tudományos verseny díjait adták át a Széchenyi István Egyetemen

Győr+ Fotó: Májer Csaba József
2023.04.07. 10:05

A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekcióját – 2005 után másodszor – Győrben, a Széchenyi István Egyetem szervezésében rendezték meg. Az emlékezetes esemény a fenntarthatóság jegyében zajlott, amelyet a szervezők emlékfaavatással is hangsúlyoztak. A 31 tagozatban közel háromszáz dolgozatot felvonultató rangos programsorozat az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárult április 5-én.

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának szervezésében megrendezett 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójára több mint nyolcszáz résztvevő érkezett Győrbe. Az OTDK – amelynek országos megnyitóját is itt rendezték – a hazai tudományos élet szereplőit tömörítő egyedülálló rendezvény, mely a hallgatói tehetséggondozás fellegváraként a tudományos munka iránt elkötelezett hallgatók számára megmérettetési, bemutatkozási lehetőséget biztosít. Ezen felül kiemelt jelentőségű szakmai fórum, melynek Állam- és Jogtudományi Szekciója keretében valamennyi jogászi hivatásrend képviselteti magát.

A keddi versenynapon a tehetséges hallgatók kutatásaié volt a főszerep, de több érdekes kísérőprogram is várta a résztvevőket, köztük egy emlékfa avatása a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar épületének kertjében.

 „Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának rendezési stafétáját a magyar jogi karok kétévente adják egymásnak, így Győr tizennyolc évente ad otthont a rangos eseménynek. Olyan emléket szerettünk volna állítani a mostani programnak, ami maradandó, s a következő rendezésünkkor is látható. A másik apropó, hogy a rendezvényt a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében rendeztük, ezzel kapcsolatos üzeneteket adtunk át a résztvevőknek. Ez a fa is egy üzenet, ezért bízunk benne, hogy tizennyolc év múlva sokan eljönnek újra, és megnézik, mekkora lombot növesztett a 2023-as OTDK emlékfája” – fogalmazott az avatáson prof. dr. Smuk Péter dékán. A versenynap a Győr Városi Egyetemi Csarnokban rendezett gálavacsorával ért véget.

A szekció szerdai záró rendezvényét is az utóbbi helyszínen rendezték, ahol dr. Mezey Barna, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, a Széchenyi-egyetem professzora nyitotta meg a díjátadót. Mint mondta, az OTDK hangsúlyozottan konferencia és nem versengés, mert itt a tudás kicseréléséről, tudományos vitákról, az idősebb és a fiatal generáció találkozásáról van szó.

dr. Mezey Barna

„Aki nem kap díjat, annak sem kell szomorkodnia, hiszen azzal, hogy ide eljutott, már bizonyította, hogy az ország legjobbjai közé tartozik egy adott témában” – gratulált minden résztvevőnek az alelnök.

 „A TDK egy életforma, amelyben részt venni örömet okoz, és ami valóban nem verseny, mert innen senki nem távozik vesztesként” – csatlakozott a gondolatmenethez dr. Balogh Judit, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának elnöke. Beszédében köszönetet mondott a győri szervezőknek, akiknek áldozatos munkája révén emlékezetes OTDK-n vehettek részt a fiatalok.

dr. Balogh Judit

Dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Tanácsának elnöke kiemelte a győri jogászképzés magas színvonalát, a kar tehetséggondozásban betöltött példaértékű szerepét. „A tehetség kötelez” – figyelmeztette a hallgatókat, akiknek hasonló sikereket kívánt további tanulmányaik és pályájuk során.

Dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta

Prof. dr. Smuk Péter a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja kifejtette, kilenc hazai és két határon túli egyetemről érkeztek hallgatók, akik 271 dolgozatot mutattak be 31 tagozatban, 93 zsűritag és 140 opponens közreműködésével. „Harminc középiskolás diák is részt vett a programon a tehetséggondozás jegyében, a szervezést pedig tizenhárom kiemelt támogató és negyvenöt támogató segítette” – ismertette az adatokat. Értékelését a díjátadások követték.

Prof. dr. Smuk Péter

A DÍJAZOTTAK

Tagozati legjobb opponensek:

Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tagozat: Tóth Csaba (Miskolci Egyetem)

Alkotmányjogi Tagozat 1.: Erős Réka (Széchenyi István Egyetem)

Alkotmányjogi Tagozat 2.: Margitics Zalán (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Alkotmányjogi Tagozat 3.: Gergely Ágnes (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Alkotmányjogi Tagozat 4.: Puju Kevin Roderik (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Büntető-eljárásjogi Tagozat: Ádám Gréta (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Büntető-eljárásjogi és Kriminalisztikai Tagozat: Harsányi Anna (Debreceni Egyetem)

Büntetőjogi Tagozat 1.: Horváth Csaba (Szegedi Tudományegyetem)

Büntetőjogi Tagozat 2.: Ajtai Panna (Miskolci Egyetem)

Büntetőjogi és Kriminológiai Tagozat: Jávorszki Hunor Bendegúz (Pécsi Tudományegyetem)

Egyetemes és Összehasonlító Jogtörténeti Tagozat: Farkas-Kozics Iván (Pécsi Tudományegyetem)

Európai Jogi Tagozat 1.: Szántó Soma (Pécsi Tudományegyetem)

Európai Jogi Tagozat 2.: Kerkovits Gergely Ambrus (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Fogyasztóvédelmi Jogi és Versenyjogi Tagozat: Németh-Sámik Anna Dorottya (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Infokommunikációs Jogi Tagozat: Kállay Katalin (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Jog- és Állambölcseleti Tagozat: Auer Bence (Szegedi Tudományegyetem)

Közigazgatási Jogi Tagozat 1.: Gál Péter (Miskolci Egyetem)

Közigazgatási Jogi Tagozat 2.: Gál Péter (Miskolci Egyetem)

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat 1.: Czifra Botond (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat 2.: Molnár Dániel (Debreceni Egyetem)

Munkajogi Tagozat 1.: Savu Ágnes (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Munkajogi Tagozat 2.: Barna Nóra Anna (Debreceni Egyetem)

Nemzetközi Jogi Tagozat 1.:   Kemény Bálint (Pécsi Tudományegyetem)

Nemzetközi Jogi Tagozat 2.:   Kalmár Dorotea (Széchenyi István Egyetem)

Pénzügyi Jogi Tagozat: Kállay Katalin (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Polgári Eljárásjogi Tagozat: Várdainé Rimaszombati Noémi (Debreceni Egyetem)

Polgári Jogi Tagozat 1.: Kardos Regina (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Polgári Jogi Tagozat 2.: Főző Csenge Erzsébet (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Polgári Jogi Tagozat 3.: Tóth Dávid Attila (Miskolci Egyetem)

Polgári Jogi Tagozat 4.: Melis Zsuzsanna (Szegedi Tudományegyetem)

Római Jogi Tagozat: Tóth Boglárka Krisztina (Károli Gáspár Református Egyetem)

A tagozatok eredményei:

Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tagozat

1. Nagy Márton (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Csák Csilla

2. Kálmán Felícia (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Hegyes Péter, Dr. Sziebig Orsolya Johanna

3. Tasi Csenge (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Tahyné Dr. Kovács Ágnes

Különdíj: Póka Lili (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Sulyok Katalin

Alkotmányjogi Tagozat 1.

1. Hermányi Bence (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Kurunczi Gábor

2. Fazekas Tamás (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Sólyom Péter

Különdíj: Szanyó Júlia (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Konzulens: Dr. Horváth Attila

Alkotmányjogi Tagozat 2.

1. Éder Áron (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán

2. Korponai Ákos (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Sántáné Dr. Szakály Zsuzsa, Dr. Tribl Norbert

2. Telekesi Bálint (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Dr. Szabó Zsolt

3. Magony Gellért (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Sulyok Márton,

Dr. Pongó Tamás

Különdíj 1: Einvág Benjámin Máté (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Dr. Köbel Szilvia

Különdíj 2: Verebélyi Viktória (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Erdős Csaba

Alkotmányjogi Tagozat 3.

1. Csibor Ferenc (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Konzulens: Dr. Auer Ádám

2. Tóth Szeréna (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Lápossy Attila

Különdíj: Frisch Bence (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Varga Ádám, Dr. Zakariás Kinga

Alkotmányjogi Tagozat 4.

1. Koncz Péter (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Sulyok Márton

2. Köbel Dávid (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Tóth J. Zoltán

3. Zsidi Zsombor (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Erdős Csaba

Különdíj 1: Szemán György Acsád (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Kurunczi Gábor

Különdíj 2: Lukács Domokos (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Milánkovich András

Büntető-eljárásjogi Tagozat

1. Deák Anna (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Hack Péter

2. Kovács Lili (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Elek Balázs

Különdíj: Polónyi Tamás Krisztián (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Konzulens: Dr. Budaházi Árpád

Büntető-eljárásjogi és Kriminalisztikai Tagozat

1. Kisfonai Bernadett (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Fenyvesi Csaba

2. Hermeli Eszter (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Koósné Dr. Mohácsi Barbara

3. Pohl Dóra Luca (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Herke-Fábos Barbara Katalin

Különdíj: Csete Róbert (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Fenyvesi Csaba, Dr. Hohmann Balázs

Büntetőjogi Tagozat 1.

1. Kelemen Bálint(Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Szomora Zsolt

2. Imri Zoltán (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Belovics Ervin

Különdíj: Gyurik Zita (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Molnár Erzsébet

Büntetőjogi Tagozat 2.

1. Andó Edit (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Molnár Erzsébet

2. Dömötör Dóra Veronika (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Horváth Katalin Renáta, Dr. Varga Ádám

3. Pete Miklós (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Sipos Ferenc

3. Szikszai Dóra (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Jacsó Judit

Különdíj 1: Laskai Fanni (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Karsai Krisztina

Különdíj 2: Stocker Carmen (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Dr. Dobrocsi Szilvia

Büntetőjogi és Kriminológiai Tagozat

1. Lindt Roland (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Csemáné Dr. Váradi Erika

2. Hadházi Dalma (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Pápai-Tarr Ágnes

3. Váczi Kristóf (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Szomora Zsolt

3. Pincési Boglárka (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Molnár Erzsébet

Különdíj 1: Dobos Adrienn (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Belovics Ervin

Különdíj 2: Jakab Zsuzsanna (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Domokos Andrea

Egyetemes és Összehasonlító Jogtörténeti Tagozat

1. Angyal Réka (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Berkes Lilla

2. Rózsa Csongor Ernő (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Herger Csabáné

3. Soltész Tamás (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Balogh Judit

Különdíj 1: Deák Melinda Zóra (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Pókecz Kovács Attila

Különdíj 2: Kovács Bence Zsolt (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Székely János

Európai Jogi Tagozat 1.

1. Rákos Réka (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Somssich Réka

2. Csapodi Márton (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Schanda Balázs,
Dr. Pócza Kálmán

Különdíj: Balogh Márton (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Mohay Ágoston

Európai Jogi Tagozat 2.

1. Csoknyai Dávid (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Gyeney Laura

2. Holéczy Laura (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Mohay Ágoston

Különdíj: Kádár Gellért (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Balogh Virág

Fogyasztóvédelmi Jogi és Versenyjogi Tagozat

1.Szilvási Evelin (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Szilágyi Pál Béla, Dr. Firniksz Judit

2. Cserép Andor Valér (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Papp Mónika

3. Dittrich Anna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Szilágyi Pál Béla

Különdíj: Velegi Dorottya (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Veres Zoltán

Infokommunikációs Jogi Tagozat

1. Varga Anna Mercédesz (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Kecskés Gábor, Dr. Szabó Lívia

2. Kondrát Flóra (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Papp János Tamás

3. Kovács András Félix (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Erdős István

3. Réti Zsófia (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Kelemen Roland, Dr. Erdős Csaba

Különdíj 1: Szabó Dária Zsófia (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Dr. Tóth András, Dr. Eszteri Dániel

Különdíj 2: Bálint János (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Gosztonyi Gergely

Jog- és Állambölcseleti Tagozat

1. Papp Róbert (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Nagypál Szabolcs

2. Kovács-Latyseva Olga (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Könczöl Miklós

2. Dudás Márk (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Frivaldszky János

3. Vigh Katinka Rozanna (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Pődör Lea

Különdíj 1: Schneider Rebeka (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Berkes Lilla, Dr. Varga Ádám

Különdíj 2: Budea Cintia (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Badó Attila

Különdíj 3: Füzesséri Fanni (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Tóth J. Zoltán, Dr. Remek Éva

Közigazgatási Jogi Tagozat 1.

1. Fényes Marcell (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Rozsnyai Krisztina

2. Maszlov Leon, Erős Orsolya Júlia (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Váczi Péter

3. Czigány Zsuzsanna (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Siket Judit

Különdíj 1: Pribelszki János András (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Bencsik András

Különdíj 2: Előházi Zsombor (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Varga Ádám

Közigazgatási Jogi Tagozat 2.

1. Szente András (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Fazekas János

2. Ilosvai András (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Kurunczi Gábor, Dr. Varga Ádám

3. Kertész Zoltán (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Barta Attila

Különdíj 1: Ferdics Andrea (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Ganczer Mónika

Különdíj 2: Juhász Dzsenifer Tímea (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Csatlós Erzsébet

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat 1.

1. Sallai Balázs (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Balogh Judit

2. Csernus-L. Szilveszter (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Pétervári Máté

3. Egyed Márton (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Heil Kristóf Mihály

Különdíj 1: Majzik Vivien (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Antal Tamás

Különdíj 2: Máttyus Marcell (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Schanda Balázs

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat 2.

1. Varga Benedek (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, Dr. Varga Norbert

2. Somorjai Kristóf (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Szabó Béla, Dr. Újvári Emese

3. Kiss Virág (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Dr. Nagy Péter

Különdíj: Horváth Fábián László (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Horváth Attila

Munkajogi Tagozat 1.

1. Dawud Savannah Rose (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Kun Attila

2. Tenczer Márton (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Rácz Réka, Dr. Havas Bence

3. Hornyák Virág (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Nádasné Dr. Rab Henriett Enikő

Különdíj: Baky Boglárka (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Trenyisán-Papp Nikolett, Dr. Trenyisán Máté

Munkajogi Tagozat 2.

1. Medvácz Ádám (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Göndör Éva

2. Németh Tamás (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Zaccaria Márton Leó

3. Szitó Mátyás (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Hungler Sára

Különdíj: Pap Zoltán (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Jakab Nóra

Nemzetközi Jogi Tagozat 1.

1. Szalay Gergely András (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Kajtár Gábor

2. Hordós Alex (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Kajtár Gábor

Különdíj: Kiss Mátyás (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Kis Kelemen Bence

Nemzetközi Jogi Tagozat 2.

1. Bodansky Benjámin (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Kajtár Gábor

2. Horváth Zita Zsófia (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Konzulens: Dr. Hárs András

Különdíj: Barát Konrád (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Szalai Anikó, Dr. Sziebig Orsolya Johanna

Pénzügyi Jogi Tagozat

1. Fábián József (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Gárdos Péter

2. Szabó Zalán (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Veres Zoltán

3. Farkas Krisztián (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Király Péter Bálint

Különdíj: Vörös Dominik Károly (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Kecső Gábor

Polgári Eljárásjogi Tagozat

1. Valastyán Marcell (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Hevesi Rebeka,

Prof. Dr. Varga István

2. Tucsek Máté (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Szivós Kristóf

Különdíj: Hadházi Edit, Szűcs Tamara (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Pribula László

Polgári Jogi Tagozat 1.

1. Komenda Dorottya (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Molnár Sarolta

2. Fakli Szimonetta (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Szeibert Orsolya Ágnes

3. Barzó Lilla (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Görög Márta

Különdíj 1: Bocskay Ádám (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Vékás Lajos

Különdíj 2: Beke Miklós (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Hegedűs Andrea

Polgári Jogi Tagozat 2.

1. Lupescu Zsófia Kata, Papp Zsófia (Babeș–Bolyai Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Veress Emőd

2. Marján Anna Dorottya (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Gubicz Flóra Anna

2. Halász Szilárd (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Dr. Leszkoven László

Beck Judit (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Keserű Barna Arnold

Különdíj 1: Cserba Lajos Levente (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Barta Judit

Különdíj 2: Szűcs Tamara (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Varga Nelli

Polgári Jogi Tagozat 3.

1. Kozma Gábor Levente (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Kovács Krisztián, Dr. Tóth András

2. Ratkai Dániel (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Pomeisl András

3. Molnár Dalma Laura (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Barta Judit

Különdíj: Szilágyi Márk (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Stipkovits Tamás, Dr. Vermes Attila

Polgári Jogi Tagozat 4.

1. Dávid Dorottya Éva (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Dr. Gerencsér Balázs

2. Mihály Laura Dominika (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit

3. Erdélyi Dóra (Miskolci Egyetem)

Konzulens: Dr. Pusztahelyi Réka

Különdíj: Szentes Dalma (Pécsi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Nochta Tibor, Dr. Fabó Tibor

Római Jogi Tagozat

1. Szirányi Péter (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Siklósi Iván

2. Horváth Kata Zsuzsanna (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Jakab Éva,

Dr. Pozsonyi Norbert

Különdíj: Pál Norbert Lajos (Debreceni Egyetem)

Konzulens: Dr. Újvári Emese, Prof. Dr. Szabó Béla

A legjobb művészeti tárgyú dolgozat különdíja

Lauer Viktória (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Dr. Bakos-Kovács Kitti

Az ügyvédség számára legjobban hasznosítható eredményeket tartalmazó pályamunka

Tóth János Jenő (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Gyulavári Tamás

A legjobb dolgozat

Verebélyi Viktória (Széchenyi István Egyetem)

Konzulens: Dr. Erdős Csaba

A legjobb prezentáció különdíja

Osztovits Pál József (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Varga István

A Doktoranduszok Országos Szövetségének ajándékcsomagja

Dawud Savannah Rose (Károli Gáspár Református Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Kun Attila

A Zlinszky János Emlékalapítvány különdíja

Máttyus Marcell (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Schanda Balázs

Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának jutalma

Varga Benedek (Szegedi Tudományegyetem)

Konzulens: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, Dr. Varga Norbert

A Széchenyi István Egyetem díjazott hallgatói.

Forrás: Széchenyi István Egyetem