Budapest Design Week:

Rangos elismeréssel indította a szemesztert a széchenyis hallgató

Győr+ Facebook
2022.11.02. 09:11

Első helyezést ért a Széchenyi István Egyetem hallgatójának pályázata az Estorio által meghirdetett szakmai megmérettetésen, melynek díjátadóját a Budapest Design Week keretén belül tartották. Kiss Bence elsőéves a Művészeti Kar Design Tanszékén, ahol tervezőgrafika mesterképzésen vesz részt.

Alig kezdődött el a szemeszter, máris magáénak tudhat egy szakmai berkekben is magas szintű elismerést Kiss Bence. A pályázatokkal kapcsolatban elmondta: a Design Campuson az oktatók szorgalmazzák, hogy a hallgatók minél több szakmai megmérettetésen induljanak el, mesterképzésen pedig egyenesen kötelező félévente minimum két pályázaton részt venni. Az Estorio által kiírt lehetőség azonnal megfogta.

„Juhász Márton tanár úrtól (Design Tanszék) hallottam a pályázatról, és rögtön tudtam, hogy szeretnék rá készíteni valamit. Az egyik olasz luxuscég legújabb konyhai bútorának az előlapi designja megtervezésére írták ki a pályázatot. Tematikája a »találkozások« címszót kapta, amit a »minimalizmus, lendület, frissesség, elegancia és a kortárs«  kifejezésekkel egészítettek ki. Ötletelésem során több pozitív csengésű fogalommal bővítettem a sort és ezek együttesen vezettek az angol »Rejoice«  kifejezéshez, ami végül az alkotás címe is lett. Az általam készített design stilizált, táncoló alakokat ábrázol, melyek létrejötte a fényfestéses fotózás technikáján alapszik. Fontos volt számomra, hogy a kész grafika könnyed maradjon, pozitivitást sugározzon, és illeszkedjen a baráti és családi összejövetelek helyszínébe, a konyhába. Egyszerű, letisztult, mégis izgalmas minta, ami sokadik megtekintés után sem válik unalmassá” – fogalmazott.

Az elkészült anyag az olasz luxusmárkát is meggyőzte, hiszen első díjjal jutalmazták Kiss Bencét, melyet a nívós szakmai eseményen a Budapest Design Weeken vehetettet át. „Felemelő érzés volt, megtisztelve éreztem magam. Az eredményhirdetésen nagy örömmel vettem át az oklevelem és mutattam be pályamunkámat a jelenlévőknek. Ez az eredmény fontos mérföldkő eddigi szakmai munkámban” – mondta. Az elismeréssel jelentős szakmai tapasztalatokhoz is jutott a tehetséges hallgató. „ Már az eredményhirdetés is nagyon inspiráló volt. Megismerhettem a többiek pályamunkáit és alkalmam volt beszélgetni a pályázati bizottsággal, valamint a cég képviselőjével is. Az első helyezéssel járó olasz út szintén rendkívül érdekesnek ígérkezik. Betekintést nyerhetek majd a bútorok készítésének egyedi folyamatába, és lehetőségem lesz saját grafikámat is elkészíteni a cég szakembereinek segítségével. Az új emberek, helyek és technikák megismerése szintén felettébb fontos ebben a szakmában, jövőbeli projektjeimre biztosan nagy hatással lesznek ezek az új hatások” – emelte ki.

Kiss Bence jelenleg első évfolyamos a Széchenyi István Egyetem Design Campusának tervezőgrafika mesterszakán. Az eredetileg Szombathelyen élő fiatalember diplomája megszerzése után mindenképpen rangos intézményben szerette volna folytatni tanulmányait. Így esett a választása Győrre: „A Design Campus oktatóinak hatalmas szakmai tudása, hozzáértése, és az intézmény újszerű szemléletmódja győzött meg arról, hogy Győrben tanuljak tovább. Inspiráló, pezsgő szellemi élet folyik az egyetemen, termékeny táptalaja ez a kreativitásnak. Már ez alatt a néhány hét alatt is rengeteg tudásra tettem szert, sokat fejlődtem szakmai szempontból. Hamar kialakult a kölcsönös tiszteleten alapuló, de közben mégis oldott, baráti légkör. A környéket még nem volt időm teljesen felfedezni, de az eddigiek alapján Győrt gyönyörű, barátságos és fejlett városnak ismertem meg” – mondta végül.

Forrás: Széchenyi István Egyetem