Rajzzal a káros szenvedélyek ellen

Fotó: Ács Tamás
J. Kovács Andrea
2022.09.05. 19:39

Nemzetközi rajzpályázat díjazottjait köszöntötték ma a Városházán.

A győri alapítású Egészséges Nemzedékért Alapítvány és a Galántai Népművelődési Központ együttműködése már három évtizedre nyúlik vissza, azóta számtalan közös programot valósítottak meg. Dr. Schmidt Péter alapítványi elnök és Knapp Margit, a művelődési központ igazgatója idén 18. alkalommal hirdették meg „Káros szenvedélyek ellen határok nélkül” című rajzpályázatukat.

A szervezők célja az volt, hogy a fiatalok a képzőművészet eszközeivel fejezzék ki negatív hozzáállásukat a függőséggel járó káros szenvedélyekkel szemben.

A díjazottakat és a felkészítő tanárokat üdvözölte Radnóti Ákos, az ifjúságért, a nemzetközi kapcsolatokért és a civil szervezetekért felelős alpolgármester. A városvezető elmondta: maga a téma is rendkívül lényeges, de legalább ennyire fontosnak tartja, hogy a diákok aktívak legyenek, részt vegyenek rajzpályázatokon, versenyeken. Köszönetet mondott a szervezőknek, különösen dr. Schmidt Péternek, aki hosszú idő óta élen jár a társadalmi szerepvállalásban.

Ezután átadták az díjakat. Elismerésben részesült Horváth Flóra és Kovács Vivien, a Győri SZC Kossuth Lajos Technikum tanulói, valamint Hunyadi-Kóbor Eszter, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákja, akinek felkészítő tanára Tárkányi Zöld Gabriella volt.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #díjátadó | #Győri önkormányzat | #híradó |