Széchenyi István Egyetem

Pótfelvételi 2022: megerősítette pozícióját az egyetem

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.08.25. 08:00

Csaknem 300-an jutottak be a most lezárult pótfelvételin a győri Széchenyi István Egyetemre, az elsőévesek száma így 3500-ra nőtt. A fiatalokat a minőségi képzések mellett európai színvonalú infrastruktúra és hallgatói szolgáltatások várják az intézményben.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a felsőoktatási intézmények az általános felvételi eljárás júliusi lezárulta után pótfelvételit hirdettek azok számára, akiket nem vettek fel, vagy idén nem is adták be jelentkezésüket. A Széchenyi István Egyetem sokszínű képzési palettájából két osztatlan, 30 alap- és 26 mesterképzési szak közül válogathattak az érdeklődők, amelyek között államilag támogatott képzések is voltak.

A pótfelvételi-ponthatárok augusztus 24-én derültek ki. Ennek alapján az elmúlt évivel szinte hajszálpontosan megegyezően további 280 fiatal kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a győri egyetemen. Így – a júliusban bejutottakkal együtt – összesen 3500 elsőévest köszönthet az intézmény az új tanévben.

A pótfelvételin a karok közül az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon olyan nagy presztízsű képzésekre is kerültek be elsőévesek, mint a járműmérnöki és a logisztikai mérnöki alapszak. Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karra csaknem hatvanan jutottak be, többen, mint 2021-ben. A legnagyobb érdeklődést a pedagógusképzési terület, azon belül is a gyógypedagógia szak iránt mutatták a jelentkezők, de a kar más képzési területei is bővülni tudtak új hallgatókkal. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar szakjaira 34 jelentkező nyert felvételt, így összesen 389 elsőéves hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptemberben. A felvettek tavalyihoz hasonlóan nagy létszáma és a korábbi éveknél magasabb felvételi pontszámok igazolják azt, hogy a kar megőrizte népszerűségét a jogi képzési terület intézményei között.

Az Egészség- és Sporttudományi Kar esetében fontos, hogy újabb hallgatók érkezhetnek az ápolás és betegellátás szak ápoló, illetve szülésznő szakirányára, valamint az egészségügyi gondozás és prevenció szak védőnő szakirányára. Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karon az emelkedő ponthatárok mellett is több mint kétszer annyi hallgatót tudtak felvenni a tavalyinál a pótfelvételi eljárás keretében. Ez is jelzi, hogy a kar szakjainak megítélése kiváló, egyre több és egyre jobb hallgató választja e képzéseket. A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon a mérnökinformatikus, a gazdaságinformatikus és a gépészmérnöki, míg a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon magas felvételi pontszámok mellett a gazdálkodási és menedzsment szak számított a legnagyobb slágernek. Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon az elmúlt évinél többen jutottak be, s a mezőgazdasági mérnöki szak bizonyult a legkeresettebbnek.

Dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja kiemelte: az elsőéveseket a minőségi képzések és a valódi nemzetközi környezet mellett európai színvonalú infrastruktúra és hallgatói szolgáltatások várják az intézményben.

Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy naprakész, gyakorlatorientált, jól hasznosítható tudást nyújtsunk hallgatóink számára. A nálunk megszerzett diploma rendkívül értékes, amit mutat, hogy a cégek, intézmények keresik az itt végzetteket, és nagyon sokan még egyetemi éveik alatt, a szakmájukban találnak jól fizető munkahelyet. A Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai alapján a végzettek 70 százaléka három hónapon belül elhelyezkedik, és az alapképzésben oklevelet szerzett hallgatók 72 százaléka a szakmájában talál megfelelő állást” – emelte ki dr. Kovács Zsolt.