A filmek szerelmese

Pongrácz Balázs: Misszió, hogy fenntartsuk a belvárosi mozis életet

Földvári Gabriella Fotó: Marcali Gábor
2025.02.15. 12:00

Pongrácz Balázs tizenöt éve a város filmszínházas életének kiemelkedő alakja, vetítéseivel főként a Rómer Házban találkozhatnak a filmbarátok, de számos fesztivál, filmes válogatás Győrbe érkezése is neki köszönhető. Balázs tevékenysége elismeréséül a Győr Közművelődéséért díjat vehette át a magyar kultúra napján.

Balázs filmek iránti szenvedélye már gyermekkorában megmutatkozott, de nem az amerikai mainstream filmek iránt, hanem egyes francia alkotások, valamint Jiří Menzel munkássága iránt érdeklődött. Meghatározó filmélmény számára Az őfelsége pincére voltam című mozi volt. „Ezeknek a filmeknek a képi világa, a mondanivalója fogott meg” – meséli Balázs. Korábban sokat gondolt arra, hogy milyen jó lenne vetítéseket, mozis sztorikat szervezni és nem csak a közönség soraiból nézni a filmeket. A gondolatot 2009-ben tett követte, akkor kezdett el a Rómer Házban dolgozni.

„A filmek válogatása kapcsán próbálok magamhoz hű lenni, tehát olyanokat válogatok, amiket én is szívesen megnéznék, de természetesen a nézők ízlése is befolyásol, azonban úgy tűnik, hogy nagyjából egy irányba húzunk. A magyar filmek között is vannak kedvenceim, és leginkább ezek vannak nálunk műsoron. A közelmúltban jó nézőszámokat hoztak ezek a magyar filmek. „Misszió, hogy fenntartsuk Győrben a belvárosi mozis életet, ezt úgy érhetjük el, hogy kiegészítjük a győri filmválasztékot ezekkel a filmekkel” – fogalmaz a szakember.

A filmes szerint igény van ezekre a vetítésekre, idősebb emberek, baráti társaságok is járnak a Rómer-moziba, havonta több alkalommal is. 

„Szerintem ennek lehet örülni, hogy a győriek megtalálják a közös szórakozási lehetőséget. A magyar kultúra napján például teljes telt házzal vetítettük a Hogyan tudnék élni nélküled?, illetve a Véletlenül írtam egy könyvet című magyar filmeket, de nagyon sokan megnézték a Futni mentem mozit is. A külföldi filmek közül pedig a Maria Callas életéről szóló fikciós film is nagy érdeklődésre tart számot a Rómerben.”

A közönségtalálkozók is népszerűek, Pongrácz Balázs azt meséli, rengeteg híresség megfordult ezeken az eseményeken, de kiemelte Lévai Balázs producert, Eperjes Károly színművészt, Koltai Anna rendezőt, akikkel igazán izgalmas és jó beszélgetések zajlottak, maradandó kapcsolatot jelentettek az ő számára, de a közönség is szívesen idézi fel ezeket a találkozásokat.

Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legkülönlegesebb, maradandó mozis élménye, azt az estét idézi fel, amikor kertmozis vetítésen a Modern időket mutatta be, élő zenei kísérettel, ahol többször eleredt az eső, így kérdéses volt, hogy végig tudják-e vinni az estét, de a szakadó eső ellenére is a zenekar és a közönség is a helyén maradt, majd  pár pillanat múlva elállt az eső, és forgott a film.

Pongrácz Balázs a moziba járás jövőjéről azt gondolja, hogy az valamennyire technikafüggő is, hiszen a Rómer Házban is egy komoly projektor van, hasonló technikával vetítenek, mint a multiplex mozik. „Több olyan helyzet is volt az elmúlt években, hogy siratták ezt a műfajt, ilyen volt, amikor a 2000-es években bejöttek a mindenféle rossz minőségű letöltések, aztán a Covid idején megjelentek a streamfelületek. Ennek ellenére én tényleg azt mondom, hogyha az ember minőséget szolgáltat és minőségi körülmények között, minőségi tartalmat ad, akkor arra vevő a közönség. És azért ez egy közösségi élmény!” – hangsúlyozta a díjazott.

Kapcsolódó témák: #díj | #Győr | #magyar kultúra napja | #mozi |