
Sokan nem tudják, de egyedülálló módon, a vidéki városok közül Győrben elsőként működik Pető-pont, amely a budapesti Semmelweis Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem együttműködésének köszönhető.
A szakképzett konduktorok a Semmelweisről érkeznek és az egykori Zrínyi utcai kórház felújított épületében. az Uni MediCampuszon foglalkoznak a fejlesztést kérő, dominánsan mozgás problémával küzdő idegrendszeri sérült gyerekekkel és felnőttekkel. A foglalkozások jelenleg magánjellegűek, de a jövőbeni fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan TB által támogatott módon is elérhetőek lesz.
Számos gyerekkel és felnőttel foglalkoznak a győri Pető Pontban, ahol a Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központ igazgatóját, Csuka Pált kérdeztük célokról, működésről.
Mi is az a Pető Pont? Hogyan működik ez városunkban?
-A Győri Pető Pont Magyarországon az elsők között alakult meg tavaly tavasszal. Ez azt a hiányt akarja pótolni, hogy nagyon központosított volt az ellátás, és a szülőknek Pestre kellett felhordani a gyerekeket. Ott kellett bentlakásos intézményekbe beadni őket, és azért egy óvodáskorú kisgyerek számára ez nem természetes, ezért döntött úgy az egyetem, hogy Pető Pontokat hoz létre az ország területén. A győri Pető Pont volt az első, amelyik beindult fél évvel ezelőtt, és több is fogja követni az országban, most már több várossal is vannak megállapodások erről. Gyerekeket, korai fejlesztést, óvodáskorú gyerekeket, iskoláskorú gyerekeket és felnőtteket is fogad. A bejelentkezés alapján első alkalommal egy tanácsadást végzünk, felmérjük a gyerekeket és utána beosztjuk őket vagy csoportos foglalkozásra, vagy egyéni fejlesztésekre.

Mi az a Pető módszer?
– A Pető-módszert sokan összekeverik a gyógytornával, de nem az. A Pető-módszer esetében nemcsak a mozgásfejlesztésre összpontosítunk. Igazából az a vezető tünet, de a gyerekeknek a szellemi képességeit, a manipulációs készségeit, a szociális viselkedését, a beszédét, az egész gyereket vesszük figyelembe és az egészet próbáljuk fejleszteni, ezért is van például egy csoportos fejlesztési lehetőség, ahol a szociális viselkedést is tanulhatják.
Kik a fejlesztők?
-Minden foglalkozást a konduktorok szerveznek meg, ők vezetik le ezeket a programokat. A konduktorokat Budapest biztosítja, mi adjuk a szakmai hátteret az itteni központnak. Arra próbálunk odafigyelni, hogy lehetőleg ugyanaz a konduktor jöjjön ugyanahhoz a társasághoz. Ugye ezt nem mindig tudjuk megtenni, mert ezek a konduktorok járnak ki külföldre is, Amerikába, Chilébe, vagy akár Kazahsztánba, továbbá a világ több más pontjára, vagy éppen a határon túli projektjeinkbe. Próbálunk figyelni arra, hogy azért fixen legyen egy-két konduktor, aki egy társasághoz be van osztva és akkor mindig van ismerős arc a gyerekeknek, hogy ne legyen nekik furcsa.

Hogyan lehet bekerülni? Honnan tudjuk, hogy a Pető Ponthoz kell fordulni?
gyerekneurológus vagy rehabilitációs szakember szokta a diagnózist kiállítani, mi nem állítunk ki diagnózist. Az ő véleményük alapján jönnek először be, vagy a gyermekorvos küldi el hozzánk, hogy egy konduktor nézze meg, mert ő észrevette és már látja az elmaradást vagy a visszamaradást vagy esetleg a lassú fejlődést egy korai időszakban és akkor így kerülnek be hozzánk. Telefonon be lehet jelentkezni, időpontot kapnak és akkor a konduktor megcsinálja az első tanácsadást.
A Pető-pont jelenleg magánjellegű rendszerben működik, de a jövőben az Uni Medi Campus bővülésével tervben van további épületek felújítása, így arra is van remény, hogy hamarosan TB által támogatott rendszerben is elérhetőek lesznek a foglalkozások. Jelentkezni jelenleg a [email protected] email címen vagy a 0630 877 2914-es telefonszámon lehet.