Kulisszák mögött

Patkós Rózsi édes-bús története

Fotó: Ács Tamás
Farkas Mónika
2020.10.14. 14:17

A Menyasszonytánc egy romantikus, édes-bús történet szeretetre méltó és esendő szereplőkkel, amely egy románok, magyarok és zsidók lakta településen játszódik közel száz évvel ezelőtt.

A katolikus családban nevelkedett árva lányról, Patkós Rózsiról esküvője előtt kiderül, hogy zsidó. Az erdélyi faluban elszabadulnak az indulatok, kitiltják a templomból, és apai nyomásra szerelme, András sem veheti el, aki inkább elmenekül és katonának áll. Rózsit kiközösítik vallása miatt, és Herskovicsnál, a zsidó kocsmárosnál talál menedékre. A darab nem szűkölködik finom öniróniában, szókimondásban, ugyanakkor a kacagtató jelenetek is akadnak benne bőven.

Fotó: Ács Tamás

A Győri Nemzeti Színház idei évadának első nagyszínpadi bemutatója, a világ első klezmer-musicalje, a vallási hovatartozást és identitást firtató Menyasszonytánc, amely Indig Ottó 1931-ben bemutatott színművén, a Torockói menyasszonyon alapszik. A prózai darabot a Kossuth-díjas érdemes művész, Jávori Ferenc „Fegya”, a Budapest Klezmer Band vezetője dolgozta át zenés színpadra (Lendvai Péter hangszerelésében), a musical szövegkönyvét Kállai István és Böhm György, a dalszövegeket pedig Miklós Tibor írta. Az ősbemutatóját 2006-ban a Budapesti Operettszínházban tartották Béres Attila rendezésében, azóta csak Miskolcon mutatták be.

Az erdélyi-magyar-román történet, fülbemászó, sokszor szívszorító, máskor nevetésre okot adó klezmer zenével ejti rabul a közönséget. Az előadás sikerének titka a kritikusok szerint egyrészt a karakterek sokszínűségében, a történet szerethetőségében rejlik, másrészt abban, hogy az alkotók óvatosan, de határozottan nyúlnak érzékeny témákhoz. Az évad első nagyszínpadi produkcióját Forgács Péter igazgató rendezte, főbb szerepekben Bori Rékát, Kurucz Dánielt és Csankó Zoltánt láthatjuk. A grandiózus előadás koreográfusa Fekete Miklós, a Győri Nemzeti Színház énekkarát és zenekarát Silló István és Köteles Géza vezénylik.

Korábban a témában: