Papagájmentő központ létesül Győrben

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.12.07. 15:30

A „Papagájvédelem az új állatvédelmi törvény szárnyai” alatt című győri konferencián bemutatták a leendő papagájvédelmi központ terveit és céljait.

A győri rendezvénynek a vendége volt – több neves szakember mellett – Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa is. Ovádi Péter példamutatónak, iránytűnek nevezte a győri kezdeményezést, és működéséhez állami segítséget ígért. “A civilek és a szakma közös szándéka, akarata tudja elérni az állatvédelmi törvény betartását” – fogalmazott dr. Andréka György, az állatkert igazgatója, aki szintén felajánlotta szakmai segítségét.

A kezdeményezés országosan egyedülálló, és szükséges – állították az előadók. Egy 2017-es felmérés szerint 4 millió 430 díszmadár él hazánkban, a papagájok száma mintegy ezerre tehető.

“A papagájcsempészet sajnos igen gyakori, az elkobzott madarakat az állatkertek nem tudják befogadni” – mondta el dr. Dézsiné Szentes Veronika, a Papagájmentő Alapítvány elnöke, aki egy ideje több állatkertnek is önkéntesként, fizetés nélkül keltette ki a papagájokat. Szerinte a felelős papagájtartás azért is fontos, hiszen a nagytestű madarak számára megfelelő röpdék szükségesek, és ez nem mindenhol valósul meg.

Átfogó előadásában hangsúlyozta: gondoskodni kell az „árvákról” is, mert a papagájok gyakran túlélik a gazdáikat, s egyedül maradnak. Az ő sorsuk bizonytalan, de a sérült papagájoknak sincs méltó helyük. A győri központban az alapítvány tervei szerint gyógyításra is lesz lehetőség, kutatásokat is végezhetnek, s a látogató gyerekekben kialakíthatják az állatok iránti felelősségérzetet – fejtette ki dr. Dézsiné Szentes Veronika.


Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő felelevenítette a győri állatkert több mint ötmilliárdos fejlesztését. Úttörő kezdeményezésnek nevezte a papagájmentő központ létrehozását.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

A felszólaló szakemberek maguk is méltatták a kezdeményezés jelentőségét. Sürgették a papagájok állományvédelmét, szóltak a veszélyeztetett papagájok tenyészprogramjáról, a papagájtartás során felmerülő egészségügyi problémákról, és azok megoldásáról.

Galéria: O. Jakócs Péter