Ügyintézés Gyárvárosban

Pannon-Víz: új, ügyfélbarát irodát nyitottak

Fotó: Ács Tamás
Zombai-Kovács Ákos
2022.02.14. 09:54

Új, ügyfélbarát lakossági irodát nyitott a Pannon-Víz az ETO Parkban, a fejlesztést hétfő reggel adta át hivatalosan a város polgármestere és a Pannon-Víz elnök-vezérigazgatója.

Rácz Attila a rendezvényen azt mondta, még inkább az ügyfelek igényeinek megfelelő helyszínt szerettek volna biztosítani a lakosság számára, ezért költözött lakossági irodájuk Gyárvárosba. Dr. Dézsi Csaba András polgármester az avatón úgy fogalmazott, egy szolgáltató központ kezd kialakulni az ETO Parkban, ami reményei szerint hamarosan üzletekkel is megtelhet.   

„Éves szinten több mint 20 ezer megkeresést kapunk az ügyfelektől, nagyjából fele-fele arányban személyes és online megkereséseket, ami azt bizonyítja, hogy fontos egy jól működő, hatékony és ügyfélbarát lakossági irodát működtetnünk” – fogalmazott a hivatalos irodaavatón Rácz Attila István. „Korábban, nyáron a melegben, télen pedig a hidegben kellett várakozni az utcán a Covid-járvány idején, emiatt sok, jogos észrevételt kaptunk, ezért is döntöttünk a költözés mellett, itt az ETO Parkban európai körülmények között tudunk foglalkozni az ügyfelekkel” – tette hozzá a Pannon-Víz elnök-vezérigazgatója. „Okmányiroda és posta már volt itt előttünk, ezekhez kapcsolódva biztosítjuk szolgáltatásainkat élőben itt a létesítmény emeletén, illetve természeten online formában is” – fogalmazott a Pannon-Víz első embere.

„Egyfajta mini szolgáltatóközpont épül ki szép lassan az ETO Park emeletén, most a Pannon-Víz ügyfélszolgálati irodája költözött ide, ahova egyre több ember jár” – hangsúlyozta dr. Dézsi Csaba András. „Az lenne az ideális, ha bevásárlás közben tudna mindenki ügyeket intézni, ezért bízom benne, hogy hamarosan újra üzletekkel népesülhet be a pláza” – emelte ki a polgármester. „Egy élelmiszeráruház már biztosan nyílik az ETO Parkban, remélem mások is kedvet kapnak arra, hogy itt nyissanak vagy bővüljenek, hiszen Gyárvárosban, könnyen megközelíthető helyen van a létesítmény, ideális a bevásárlásra és az ügyintézésre is” – mondta a városvezető. „Korábban rengeteg panasz érkezett hozzánk, hogy a városrészben nincs megfelelő élelmiszerbolt, nos, jelentem, hamarosan lesz, egy jó nevű lánc nyit nagyboltot az ETO Parkban” – zárta szavait Dr. Dézsi Csaba András.  

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos